Berta Sándor

Dollármilliókat áldoz a magánélete védelmére Mark Zuckerberg

Míg a Facebook egész üzleti modellje az emberek személyes adataira épül, addig a cég alapítója mindent megtesz saját magánélete védelmében: azért vette meg a háza mellett lévő négy másik ingatlant, hogy azok új lakói ne zavarhassák meg életét.

A Bloomberg szerint a 29 éves üzletember így reagált azokra a pletykákra, hogy egy ingatlanügynök meg akarta szerezni az egyik szomszédos telket, csak azért, hogy azt később a bekerülési áránál jóval drágábban eladhassa a milliárdos közeli otthonára hivatozva. A San Jose Mercury News azt írta, hogy Zuckerberg válaszlépése eddig 30 millió dollárba került, ezzel az átlagosnál sokkal többet fizetett az ingatlanokért. A menedzser a telkeken álló házakat a jelenlegi lakóknak adja bérbe.


Itt lakik Zuckerberg

A milliárdos vállalkozó a házát, ami a kaliforniai Palo Altóban található, még 2011 tavaszán vásárolta meg kereken 7 millió dollárért. A lakóépület egyáltalán nem hivalkodó, a környéken tipikusnak mondható nagy fehér faház, aminek két emelete van. Palo Alto a helyi elit otthona, itt lakik többek között Marissa Mayer, a Yahoo! vezérigazgatója, a Google két társalapítója, Larry Page és Sergey Brin, valamint ott lakott Steve Jobs is. Zuckerberg azt akarta megakadályozni, hogy a házakban lesifotósok, kukkolók vagy kíváncsiskodó szomszédok jelenjenek meg, illetve a telkeken nem kívánt építési projektek kezdődjenek. A felvásárlásokat az Iconiq Capital és a hozzá kapcsolódó cégek bonyolították le, ezek foglalkoznak általában a Facebook alapítójának pénzügyi ügyeivel is. A folyamat tavaly decemberben kezdődött és idén szeptemberben zárult le. Az egyik házért, amelynek alapterülete 240 négyzetméter, Zuckerberg 14 millió dollárt fizetett ki. A saját otthona egyébként 464 négyzetméteres.


A Here is the city nevű gazdasági blog megszólaltatta az egyik szomszédot, aki elmondta: Zuckerbergnek mindegy, hogy mennyibe került a nyugalma, neki ez csak egy csepp, hiszen a vagyonát 20 milliárd dollárra becsülik. A Szilícium-völgyben lévő IT-cégek miatt Palo Altóban folyamatosan emelkednek az ingatlanárak. Ken DeLeon, akit tavaly a The Wall Street Journal megválasztott az USA legjobb ingatlanügynökének, azt nyilatkozta: az ebbe a kategóriába tartozó embereket nem érdekli, hogy valami 100 000 vagy egymillió dollárral többe vagy kevesebbe kerül, ők a nyugalmukat akarják biztosítani. A szakember tavaly Palo Alto környékén 250 millió dollárért adott el házakat, idén pedig 300 millió dolláros bevételt remél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    @ fszrtkvltzttni

    Nyilván ő se tudja letörölni :-P (mert én nem az is biztos)
  • fszrtkvltzttni #3
    Persze, az egyszerű halandó nem tudja, csak az olyan beavatott félistenek mint te... Köszönjük Emese...
  • AgentKis #1
    Nem is posztolja areggeli kakit a fészbúkra, mert ugyan onnan le tudná törölni, az NSA szervereiről már nem. A haladó persze a fészbúkról sem tudja, de ezért van a cukrosbácsinak annyi pénze! XD