SG.hu·

Gondot okoz a régi X360-okon a GTA 5 futtatása

A GTA 5-tel kapcsolatban elég sok hiba merült fel, melyek mindegyike a teljesítményével kapcsolatos.

A PSN-ről letöltött változatban grafikai gondok vannak, ám az X360 tulajdonosok duplán szívhatják a fogukat. Már a megjelenéskor jelezte a Rockstar és a Take-Two, hogy a második, Play lemezt nem szabad feltelepíteni a merevlemezre, mert akkor belassul a grafikai megvalósítás. Ma pedig kiderült, hogy bizonyos X360 gépeken el sem indul a program.

A bizonyos itt kicsit több gépet jelent, mint azt elsőre gondolni lehetne, hiszen a hírek alapján a 2006 és 2008 között gyártott konzolok nem tudják kezelni a programot. Első körben azt gondolta mindenki, hogy a kis kapacitású merevlemez a ludas, ám később kiderült, hogy azok sem tudnak játszani vele, akik nagyobbra cserélték a HDD-t.

Mindenesetre jelen állás szerint van megoldás a gondra. Ehhez mindössze 9 lépést kell végrehajtani:
1. Le kell törölni minden GTA 5 adatot a HDD-ről
2. Háromszor ki kell üríteni a rendszer gyorsítótárát
3. Le kell törölni a Marketplace adatokat
4. Három percig feszültségmentesíteni kell a konzolt (ki kell húzni az áramból)
5. Első lemezt feltelepíteni
6. Konzolt ki kell kapcsolni, 2. lemezt tilos betenni
7. Restart
8. Második lemezt feltelepíteni
9. Mehet a játék

A jelentés szerint ez egy felhasználónál biztosan működött ám nincs garancia, hogy a többieknek is ilyen "szerencséje" lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Narxis2013. 09. 24.. 20:35||#11
PC-n se ilyen durva a helyzet viszont egy hajszállal több LEHET a probléma. Jön egy AAA cím és beta drivereket kell vadászni ilyen-olyan okból. Az egyszerûség a konzol elõnye, a szebb grafika pedig a PC-é.
© narumon2013. 09. 24.. 09:55||#10
Ez érdekes - nekem is régi a konzolom, de hiba nélkül megy a játék és mégcsak nem is popupol. Igaz RGH-zva van és normális vinyó van beletolva 😊
© Hoz_Hun2013. 09. 23.. 22:01||#9
Ember, ez nem a konzol hibája hanem a programé!! Azt rakták össze tréül. Nekem pl Slim-em van és tökéletesen megy, úgy hogy mindkét lemezt feltettem. Mindegyik XBoxon így kéne mennie. Az hogy nem így van az a programkészitõk hibája.
Most ha azt mondom, hogy a PC-n is volt már kapitális hibával megjelenõ játék, akkor szidjuk a PC-t? Melyik is volt az? Diablo 3, vagy nem tudom, be se lehetett lépni a játékba, meg hasonlók.
© fecg212013. 09. 23.. 20:02||#8
Elképzelem ahogy a konzolos júzer a helpdeskessel beszélget.
Halló Jenõ vagyok ! Nekem aza poblémám hogy berakom a lemezt a gépbe oszt nem ména játék, a többi játékot ha berakom egybõ megy, de ez a játék ez nem megy, mit tudjak csináni most maga szerint? Segíjjen má nekem.

Az meg mondja neki. Most kapcsojja ki, majd kapcsolja be. Aztán pofozza meg a gép oldalát. Igen kedves Jenõ, nagyon jól pofozta meg a gép oldalát, mehetünk is az 5.-ik lépéshez...
© spR2013. 09. 23.. 18:56||#7
Nekem 2006-os a konzolom, es gond nelkul megy rajta a jatek.
© Zero 7th2013. 09. 23.. 18:51||#6
Ééééérdekes, PC-n is kb ilyenek az arányok Origin és Steam óta, ott viszont feszt ez a kifogás konzolos részrõl...
© Narxis2013. 09. 23.. 17:11||#5
1000-bõl 1 ilyen eset van és ez se bonyolult megoldás.
© Bendzs2013. 09. 23.. 16:56||#4
A "nem kell bele új alkatrészeket venni, mert minden játék remekül fut rajta, akármilyen régi az eszköz" részt kifelejtetted 😄

*popcorn* <#mf2>
+1
© Gabesz842013. 09. 23.. 16:48||#3
Na várjunk, a konzolnak nem az a lényege hogy betolom a játékot és játszok? 😛
+2
© kissssss2013. 09. 23.. 16:18||#2
kipróbálva így mûködik.