Szekeres Viktor

Lehet, hogy folytatódhat az elmúlt hónapok bombasikere

Elkészülhet az Imádlak utálni 2.

Az Imádlak utálni (Anyone But You) hatalmas sikernek bizonyult, és nem csak ahhoz képest, hogy egy romantikus komédiáról van szó. Itthon nagyot szakított a film, mely remek nézői reakciókat kapott és nagyon jól tartotta meg a nézőit, Amerikában pedig, bár nem indult kiemelkedően, a hihetetlen erős szájhagyománynak köszönhetően rég nem látott módon nőtte ki magát. A film Amerikában a 6 millió nyitó hétvégéje után 88 millió dollár bevételt ért el, a nemzetközi színtéren pedig már 127 milliónál tart.

Így nem is meglepő, hogy az angol GQ-val beszélve az egyik főszereplő, Sydney Sweeney azt mondta, hogy "talán" dolgoznak a második részen, de egyelőre még semmit nem tud róla hivatalosan. Majd hozzátette, hogy elég sokat ötleteltek egy folytatás kapcsán, és mindenképp az a céljuk, hogy a nézők olyasmit kapjanak, amit akarnak, miközben számukra is újdonságot és izgalmat jelentsen a végeredmény, illetve a rajta való munka.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!