Szekeres Viktor

Jöhet az Oceans Eleven negyedik része is

Nem csak előzményfilmben gondolkodnak az Ocean's-franchise kapcsán.

Amellett, hogy Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével George Clooney-ék előzményfilmet terveznek az Ocean's Elevennek, a folytatás terve sem került még le az asztalról. Sőt. Jelenleg is dolgoznak rajta, konkrétan Clooney egy interjúban elmondta, hogy el is készült már egy jó szkript, szóval nem zárja ki a negyedik rész elkészültét. Majd az Uproxx-szal beszélve a színész-rendező javította magát: nem jó, hanem nagyszerű a forgatókönyv. Majd azt is hozzátette, hogy a filmet nem szeretné Ocean’s Fourteen címen látni.

Az Ocean's-univerzum eddigi filmjei kifejezetten sikeresek voltak. Az 1960-as Frank Sinatra-klasszikus 2001-es feldolgozása, az Ocean's Eleven Amerikában 183 millió dollár bevételt hozott, míg Amerikán kívül 267 milliót. A 2004-es folytatás, az Ocean's Twelve hazájában 125 millióig jutott el, nemzetközileg pedig 237 millióig, míg a 2007-es Ocean's Thirteen 117 milliót hozott Amerikában, és 194 milliót azon kívül. A franchise-t a 2018-as Ocean's Eight élesztette fel, mely Amerikában 140 millió dollárral pipálta le a 2. és a 3. részt, viszont világszerte 158 millió dollárral alulteljesített.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!