Szekeres Viktor

Új Jay és Néma Bob-film készül

Kevin Smith már írja a következő Jay and Silent Bob-filmet.

Kevin Smith megerősítette, hogy új Jay & Silent Bob-filmen dolgozik, melyre visszatérne a két címszereplő: ő és Jason Mewes, de a tervek szerint a J&SB-univerzum más kedvenc karakterei is feltűnnének, még ha nem is a középpontban. A történetről természetesen semmit sem tudni, arról sem, hogy lesz-e rá vevő.

Az "univerzum" eredete természetesen a rendező kultfilmje, a Shop-Stop (Clerks) volt, mely 1994-ben null költségvetésből Amerikában csak mozikban fial 3 millió dollárt. A 2006-os folytatás, a Clerks II már 24 millióig jutott el (és nemzetközileg még további 3-at hozott), míg a 2022-es Clerks III 4,6 millió dollárt tejelt hazájában. Az első alkotásból megismert páros később saját filmeket is kapott. A 2001-es Jay and Silent Bob Strike Back Amerikában 30 millió dollárt hozott, nemzetközileg még 3 milliót, míg a 2019-es Jay and Silent Bob Reboot globálisan 4,6 millióra volt képes, szokás szerint az összeg nagyját belföldön realizálva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #3

    A tény akkor is az amit írtam a bevételről. Azért 27000 kiadás mellé egy 4.4miiliós bevétel nem semmi, akkor sem ha ebből más is kap, pl ment a reklámra is rendesen. Míg a 3 7milliós kiadás mellé 4 misit hozott. És ugye ebből is kap más.
  • kalapos01 #2
    "Nem kellene ezt erőltetni"

    Ez igaz, de a nézőre. Nem akartad tovább nézni, nem erőltetted, de a filmes hadd csinálja, amit szeret csinálni. Akit érdekel és szereti a filmeket, hadd nézze. A bevételeket pedig nem így kell számolni, de persze a következtetés igaz. A lényeg, hogy attól, hogy Kevin Smith-ék cége x pénzt költött az első filmre, nem ők kapták a bevételt. És az, aki a bevételt kapta, nem 27 ezerért vette meg tőlük a jogokat, és később is a számok nem lényegesek, bár jól mutatják a mozis szereplést, de a filmes ettől még dolgozik, amiért kap fizetést, ergó neki mindenképp megéri a meló. Az, hogy a forgalmazó hogy keres, más kérdés, de neki meg elég llejjebb vinni a költségvetést, és minden gond megoldva.
  • Macropus Rufus #1
    ShopStop 1.: 27575 dollárba került és 4,4 milliót hozott szóval a bekerülési költségek közel 160x-át hozta vissza
    ShopStop 2.: 5millióban volt és 26,9-et hozott ami 5,3x-a a költségeknek
    ehhez képest a
    ShopStop 3.: 7 millióba volt és 4,7-ez hozott.

    Nem kellene ezt erőltetni. Szokták mondani, hogy a csúcson kell abbahagyni. Ez már meg volt. Velem egyidős arcokról van szó, nem áll nekik jó az ami 20 évesen jól állt. Sztem. A háromba belenéztem de nem igazán jött be ellenétben a 1-2-vel. A kettőben meg szépen le is zárták a sztorit.