Szekeres Viktor

A magyar Korhatár Bizottság rászállt A védelmező 3-ra

Nem kímélték korhatár-besorolás szempontjából az új Denzel Washington-filmet.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Manapság nem rajzanak a mozikban a 18-as karikát kapó filmeket, azonban A védelmező 3 nem úszta meg a piros színű karikát annak ellenére, hogy a forgalmazó előzetesen 16-osra taksálta filmjét. Mindez a tévés előzeteseken is látható.


Denzel Washington tehát harmadszor is visszatért a mozivászonra Robert McCall szerepében A Védelmező 3-ban. Számára a The Equalizer volt az első olyan főszerep, aminek a folytatására visszatért, és az okokat nem kell részletezni. A siker ugyanis egyértelmű volt. Amellett, hogy viszonylag jó véleményeket kapott az akciómozi, anyagilag is jól teljesített: a 2014-es első rész Amerikában 102 millió dollárt hozott, Amerikán kívül pedig 91 milliót (55 milliós költségvetésből), míg a 2018-as folytatás szinte megismételte (102+88 millió dollár) ezt az eredményt hasonló büdzséből (62 millió). Minden jel arra utal, hogy Amerikában a harmadik rész is hozni fogja nagyjából az előző epizódok teljesítményét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!