Szekeres Viktor

Hivatalos premierdátumot kapott a Toy Story 5

Kiderült, mikor láthatjuk a TS5-öt.

Egy hónapja már megírtuk, hogy messze még a Toy Story 5 premierje, akkor csak az derült ki, hogy Zootropolis 2 2025. november 26-án az amerikai mozikba kerül, a Toy Story viszont csak egy 2026-os dátumot kapott, pár hete azonban már az is biztossá vált, hogy mindez azt jelenti, hogy 2026. június 19-én lesz a bemutató.

Mint ismert, tavaly februárban maga Bob Iger, a Disney nagyfőnöke jelentette be, hogy dolgoznak a franchise ötödik filmjén, ami ha a bevételeket nézzük, akkor nem is csoda. Az 1995-ös első film Amerikában 223 millió dollárt hozott, míg a világ többi részén 171 milliót, ami elég komoly sikernek számított majdnem 30 éve. A sorozat 1999-ben folytatódott, a siker pedig még nagyobb volt, globálisan 100 millióval több (Észak-Amerika: 246 millió, nemzetközi: 252 millió), A harmadik rész csak 2010-ben érkezett, de a nézők száma az évek során csak nőtt, és ez vált a legsikeresebb epizóddá, globálisan már az egymilliárdos bevételt is átlépte 415 milliós amerikai és 652 milliós nemzetközi bevétellel. Míg 2019-ben a negyedik rész esetében (az utóbbi két film már 200 millió dollárból készült) Amerikában kis mértékben nőtt az érdeklődés (434 millió dollár), nemzetközileg azonban csökkent (640 millió), de egy hajszállal még így is jobban teljesített globálisan, mint a harmadik film.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!