Szekeres Viktor

Az első videó a Mr. és Mrs. Smith-sorozathoz

Láthattunk pár másodpercet az Amazon egyik idei nagy durranásából.

2021. elején derült ki, hogy újabb rebootot kap a Mr. és Mrs. Smith miután 2007-ben a Jordana Brewster, Martin Henderson, Bridgette Wilson-Sampras, Julia Ormond és Rebecca Mader főszereplésével készített, Doug Liman által rendezett tévésorozatos próbálkozás a pilot leforgatása után nem kapott sorozatberendelést. A főszereplő pedig Phoebe Waller-Bridge és Donald Glover lett volna - utóbbi egyébként készítői is volt Francesca Sloane mellett. Szeptemberben azonban Waller-Bridge kiszállt a projektből, miután kreatív nézetkülönbségek adódtak az írási folyamat közben. Az utódja nem más lett, mint Maya Erskine, akit sokan a Man Seeking Womanben ismerhettek meg, de azóta a Casualben is láthattuk, valamint a PEN15 készítő-főszereplőjeként, és az Obi-Wan Kenobiban.


A fenti röpke részlet a Prime Video platformpromójában volt, amiből kiderült, hogy novemberben érkezik a sorozat. Érdekesség egyébként, hogy Amerikában 1996-ban Scott Bakula és Maria Bello főszereplésével már elkészült egy Mr. és Mrs. Smith című sorozat, azonban az értelemszerűen nem a mozifilm alapján készült, sem pedig az annak nagyon, nagyon haloványan elődjeként működő Hitchcock-filmből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!