Szekeres Viktor

Újabb több ezer ember jött rá, hogy érdekli őt a Barbie-mozifilm

Még feljebb ívelt a Barbie.

Amerikában külön szervezetek foglalkoznak azzal, hogy több hónappal, pár héttel, illetve pár nappal megbecslik kutatások és felmérések révén, hogy egyes filmek milyen nyitóbevételt érhetnek el premierhétvégéjükön, ami nagy segítséget jelenthet a stúdióknak reklámkampányuk alakításában, illetve az újságíróknak, valamint a box office-adatok iránt nem közömbös rajongókkal, hogy jól elcsámcsogjanak ezen előrejelzéseken - nem csak előzetesen, hanem utólag is, ha esetleg nem válnának be.

Egy hónapja beszámoltunk a Quorum előrejelzéséről, ami a július 21-i gigászösszecsapást harangozta be, és az alapján a Barbie 45-55 millió dolláros nyitányra számíthatott Amerikában, míg Christopher Nolan új, teljesen más célközönséget megcélzó Oppenheimere 30-35 millió dollárosra. Két hete a tracking információk alapján a Barbie iránti érdeklődés 70-80 milliós startol valószínűsített, és az Oppenheimer is feljebb lépett, már 40 milliót láttak előre. A múlt heti tracking infók szerint pedig még jobban nőtt a két film iránti érdeklődés - előbbi esetében a 100 milliós nyitány, utóbbinál pedig a 45 milliós tűnt biztosnak. Nos, a legfrissebb felmérések alapján értelemszerűen még jobban nőtt a két film ismertsége, s mindkettő esetében az érdeklődés nagysága is. Jelen állás szerint a Barbie 110 milliós hétvégét zsákolhat be magának, és az Oppenheimer is már tart 50 millió felé - egyelőre 49 milliós start várható.

Azonban mindezek csak előrejelzések, nem egyszer előfordult már, hogy ezek nem váltak be, és a végső eredmény a minőség, illetve a szájhagyomány függvényében eltért a becsülttől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!