Szekeres Viktor

Újabb megszüntetett tévésorozat lett feltámasztva

Harmadik évadot kapott a Step Up-sorozat.

Step Up: High Water lett a Step Up-filmek alapján készített tévésorozat címe. A YouTube Red zenés drámája természetesen táncosokról szólt, akik egy művészeti főiskolára járnak, és az executive producerek között ott volt a filmekben korábban szereplőként vitézkedő Channing Tatum és Jenna Dewan-Tatum, valamint a rendező, Matt Shankman is. A széria két szezont ért meg a YouTube-on, azonban pár hónapja megszüntetésre került, miután a platform elengedte szkriptelt tartalmait. Azonban mindössze tetszhalottságról volt szó a sorozat esetében, hiszen tegnap a Starz amerikai prémium csatorna bejelentette, hogy szimplán Step Up címen folytatja a sorozatot, melynek kiemelt szereplői között ott volt Naya Rivera, Faizon Love és Ne-Yo, valamint Lauryn McClain, Petrice Jones, Marcus Mitchell, Jade Chynoweth, Carlito Olivero, Terrence Green, R. Marcos Taylor, Eric Graise és Kendra Oyesanya.

Nem csoda, hogy a Starz lát potenciált a Step Up franchise-ban, bár Amerikában a filmek által elért bevételek részről-részre csökkentek. Míg az első epizód 65 millió dollárt hozott belföldön konyhára, addig a folytatások sorban 58, 42, 35 és 14 milliót. Nemzetközileg azonban épp ellenkező volt a trend. Míg az első rész csak 49 milliós Amerikán kívüli bevételig jutott el, addig a folytatások már 93, illetve 117 milliót szakítottak, mindössze a legutóbbi részek esetében jegyezhettünk fel némi visszaesést (105 és 71 milliós bevétel).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!