Hunter

Új jelölt a modern világ hét csodája címért

Jordánia ősi városa, a rózsaszínes kőépítményeiről híres Petra is belépett a világ új hét csodájáért folyó versengésbe.

A cím kiagyalója, a genfi központú NewOpenWorld Alapítvány elnöke, Bernard Werner tegnap nyújtotta át a nevezés hivatalos elfogadását Rania királynőnek egy ünnepség keretében. A Világ Új 7 Csodája elnevezésű "verseny" 2001-ben indult, célja a világ kulturális sokszínűségének megismertetése, megőrzése és helyreállítása. Az alapítvány ezt magán felajánlásokból és a szerdaihoz hasonló ceremóniák közvetítési jogainak eladásából befolyt összegekből igyekszik finanszírozni. Jelenleg 21 helyszín közül kerül majd ki az a hét, melyet érdemesnek tartanak a titulusra. A fővárostól, Ammantól 260 kilométerre, déli irányban elhelyezkedő Petra a Wadi Musa, azaz Mózes Völgye körül elhelyezkedő fennsíkra épült. Az arab Nabateus királyság fővárosaként a karaván kereskedelem központja volt, majd i.sz. 106-ban római uralom alá került, ám virágzása töretlenül folytatódott.

A város leginkább vízi alagutairól és sziklába faragott kőépítményeiről híres, ezek közül is kiemelkedik Ad-Dayr, a "kolostor", ami templomként szolgált a bizánci időkben. A várost egy svájci kutató, Johann Ludwig Burchhardt fedezte fel 1812-ben, megbújva a szinte áthatolhatatlan hegyvonulat mögött, és egyike az UNESCO által a világörökség részének tekintett helyek közül.

Az új hét csoda címre történt nevezéseket először tavaly, a közvélemény bevonásával faragták le 77-re, majd egy építészeti szakértőkből álló testület, az egykori UNESCO elnök, Frederico Mayor vezetésével tovább szűkítette a listát 21-re. A közel-keleti kultúrát ezen a szűkített listán Petra mellett már csak a Gízai piramisok képviselik.

A többi, még versenyben levő helyszínek között olyanokat találhatunk, mint az Akropolisz, a spanyol Alhambra, a kambodzsai Angkor, a maja Chichen Itza templom, a riói hatalmas Krisztus szobor, a római Kolosszeum, a Húsvét-szigeteki szobrok, a párizsi Eiffel-torony, a kínai Nagy Fal, a Hagia Sofia, a japán Kiomizu templom, és a moszkvai Kreml.

Az új hét csodát idén július 7-én jelentik be ünnepélyes keretek között Lisszabonban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #17
    Milyen hülyeség ez már, hogy egyszerre csak 7 "csoda" lehet? Miért ne lehetne pl. 10, vagy amennyi éppen van?
  • bvalek2 #16
    Be lehetne rakni a Jakab-hegyet is. Aki pécsi, biztos ismeri. A Mecsek hegységben van, gyakorlatilag az egész egy földvár. Avar-gyűrűnek hívják, de természetesen nincs köze az Avarokhoz. A fél hegy mesterségesen lett felhalmozva. Több anyagot mozgattak meg az építők, mint amennyi a piramisokban van összesen. A régészek legalább 5000 évesre becsülik, de lehet hogy régebbi. Hogy ki építette, az rejtély, az is, hogy miért volt rá szükség. Elvileg amikor épült, az egész Földön nem élt annyi ember, mint amekkora hadsereggel be lehetett volna venni :)
  • heyman8909 #15
    Büszke lehetsz magadra. Ezért megérte megszületned...
  • irkab1rka #14
    Én beraknám a WTC maradékát. Poszt tőzeg.
  • Commandante #13
    Én beraknám a WTC-t. Posztumusz...
  • Tyberius #12
    A gízai piramisok olyan szempontból különleges eset, hogy az már az ókorban is volt világcsodája, és még azóta is megvan (az összes többi elpusztult). Talán a legjelentősebb épületegyüttes az emberi civilizáció történetében.
    Viszont akkor légy konstruktív! Mit állítanál az általad említettek helyébe, ami méltó az újkori világ csodája címre? Ami építészetileg és kulturális befolyás szempontjából is jelentősebb?
  • troc #11
    A giazai "nagy" piarmisokban nem temettek el senkit, soha nem is volt bennük semmi. Írás sem. A kicsi "utánzatok" voltak telehordva halottakkal és feljegyzésekkel.
  • raingun #10
    Akropolisz, Eiffel-torony, riói hatalmas Krisztus szobor:
    Szerintem ezek nem olyan fantasztikus építmények, nehogy már a piramisokkal, vagy komplett városokkal egy lapon említsék.
  • teddybear #9
    Rohadt nagy botrány
  • Cactus #8
    VAzze, mi lesz itt ha kiderül hogy Mohamed az egyik piramisban van eltemetve? :)