Hunter

Megnyílnak az agy titkai

Tudósok egy olyan "térképpel" álltak elő, ami bevezethet az agy működésének rejtelmeibe, a beszédtől egészen a mozgásig szinte mindenbe. Az atlasz mögött álló nemzetközi csapat több ezer felvételt használt fel különböző korú és állapotú emberek agyáról. Reményeik szerint sikerült elkészíteniük a legátfogóbb képet az agy szerkezetéről és funkcióiról.

7000 emberen végeztek agyletapogatást a térkép elkészítéséhez szükséges adatok megszerzésének érdekében, amit tovább fognak bővíteni a kutatások előrehaladtával. Hat ország tudósai vettek részt az atlasz elkészítésében, akik bíznak abban, hogy az adatok többet fognak elárulni az agy azon részeiről, melyek a test egy-egy adott funkcióját irányítják. Emellett remélik, képesek lesznek többet megtudni arról, miben tér el a különböző idegi megbetegedésekben, mint az Alzheimer-kórban, vagy a skizofréniában szenvedő emberek agya az egészségesekétől. Az agytérkép segíthet felderíteni az ilyen jellegű betegségek korai jeleit, tették hozzá.


A térkép híre világszerte gyorsan elterjedt a neurológusok körében, akik számtalan felvétellel gyarapították az adatbázist összeállító kutatók gyűjteményét, ami már több ezer felvételből áll. Minden ember agya különböző, méretben, alakban és szervezettségét tekintve is. A szakértők szerint az egyetlen módszer, hogy megismerjük az agy működését, az hogy minél több információt gyűjtsünk a letapogatásokból, ezáltal eljutva egy "átlagos" agytérképhez.

"Nincs két egyforma agy. Alakjuk, méretük, szervezettségük mind különböző" - magyarázta Dr. John Mazziotta, a UCLA szakértője. "Nem mutathatunk rá egy területre, hogy ez itt a beszéd helye. Például az agy kezeli a gondolkozást és a szóalkotást, valamint annak a szónak a különböző módon történő megértését. Ezen feladatok végrehajtása az agy összetett működését igényli."


"Nincs mód, hogy összehasonlítsuk, vagy szembeállítsuk ezeket az adatokat az agy egy átfogó térképe nélkül" - nyilatkozott Arthur Toga, a UCLA neurológus professzora, a térkép egyik alkotója. "Összeállítottuk ezt az adatbázist, ezt az atlaszt. Most különbözőképpen tekinthetünk az információkra, így különböző aspektusokból láthatjuk az agy működését." A professzor szerint számos lehetőség van az információ felhasználására.

"Rendszerezhetjük az adatokat nem vagy betegség szerint. Például az Alzheimer-kór jelei az idő múlásával változnak. Ez egy degeneratív kór, ami egyre inkább elhatalmasodik az agyon. Tudjuk, hogyan néz ki egy Alzheimer-kór által megtámadott agy, azonban ami igazán érdekli a szakembereket, hogyan nézett ki ez az agy mielőtt a kór szemmel láthatóvá vált volna. Ha ezt sikerül megállapítani, akkor lehetővé válik még egészen korai szakaszokban a felismerés" - mondta Toga. "A legfontosabb, hogy legyen egy használható általános adatbázisunk." A csapat azonban még korántsem végzett a munkájával.

"Sokkal alaposabban szeretnénk megismerni az agyat, mint amennyire a most rendelkezésünkre álló adatokból erre lehetőségünk nyílik" - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jony #7
    Én még ennél is durvábbat hallottam. Egy csavó megkapta a pozitiv leletet agydaganat ügyben. Erre hazament és fejbe lőtte magát. De nem halt meg csak kilőtte az agydaganatot:DD azt meggyógyult. /és ez is igaz történet !!!/
  • Bonewerkz #6
    amig meg csak hatterzajjal elemzik, meg ok... majd ha nekiallnak elektrodakat belepakolni, hogy feltortjek a rencert, az mar gazosabb lesz...
  • Joe #5
    Ez a térkép olyan, mintha valaki egy nagy számítógépközpontot akarna kielemezni röntgen és háttérzaj segítségével.
    És fel is fedezné, hogy amikor reggel logolnak be a userek, nagyobb a terhelés, valamint archiválás közben is, meg ha a legújabb orosz vírus elkezdi küldeni a spamet a gépröl.
    Azért dícséretes az igyekezet ;-)))
  • RelakS #4
    Spektrumon volt, hogy afrikában egy bolti lövöldözés során egy kisfiút eltaláltak, és az agykoponyájának a bal oldala gyakorlatilag lerobbant a hejéről. Még így, fél aggyal is lediplomázott, bár fél testére béna maradt
  • IrkaBirka #3
    Igen, él és kérdéseket tesz fel bizonyos fórumokben ;)
  • gz_8 #1
    Jó hogy, balta rulez ;->