Gyurkity Péter

Furcsa felhőket fotóztak a Titánon

Ezek ugyanis nem minden felvételen bukkannak fel, ami meghökkenti a szakembereket.

A hosszú évek óta eredményes szolgálatot teljesítő Cassini űrszonda esetében legutóbb arról számoltunk be, hogy indul a gyűrűk megfigyelése, a Szaturnusz egyik holdja, a Titán kapcsán azonban picit korábban elöntött kanyonokról írtunk. Most a nyár folyamán készített felvételeket hasonlították össze, amelyek több kérdést is felvetnek.

A NASA hivatalos közleményében a tavaly júniusban és júliusban végrehajtott két közeli átrepülés során készült fotókat mutatják be, amelyek egy fontos eltérést vetítenek elénk. A két optikai kamerára épülő Imaging Science Subsystem (ISS) által készített fekete-fehér felvételen ugyanis semmilyen nyoma nem látszik az északi féltekén lévő felhőknek, míg a Visual and Infrared Mapping Spectrometer (VIMS) segítségével előállított színes fotón viszont már nagyon is jól látható ez a jellemző. Ez azzal magyarázható, hogy csak a spektrométer tudott áthatolni a párás atmoszférán, mivel a műszer hosszabb hullámhosszokon operál, bár a távolság terén is volt különbség, hiszen az ISS 640 ezer, a VIMS pedig alig 45 ezer km-ről figyelte meg a holdat.

A fenti eltérések ellenére a szakemberek arra számítottak, hogy a felhőkre utaló valamilyen nyom a fekete-fehér felvételen is megtalálható lesz, ennek teljes hiánya azonban kérdéseket vet fel. Azt a számítógépes modellek alapján korábban megjósolták, hogy a felhők az északi féltekén, pontosabban az északabbra lévő szélességi körök mentén a nyár folyamán gyakrabban bukkannak majd fel, itt pedig 2004 óta a Cassini segítségével az évszakok változását is szemügyre vehették. Itt egyébként kizárták annak lehetőségét, hogy maguk a felhők mozogtak vagy tűntek el, hiszen a felvételek egyazon 24 órás időszak alatt készültek.

Ezt a jelenséget 2016 júliusa óta nem figyelték meg, a küldetés utolsó néhány hónapja során azonban lesz még lehetőség újabb képek készítésére, a NASA illetékesei pedig igyekeznek majd megfigyelni az időjárás változását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!