Gyurkity Péter

Tülekednek az űrturistákért a kínai cégek

Rakétával és ballonnal is kiszolgálnák az érdeklődőket, tervekből nincs hiány.

A napokban írtunk egy kínai cégről, amely az űrturizmus területén hódítana, mégpedig két eltérő űrhajóval, amelyek kinézetüket tekintve picit hasonlítanak a nyugdíjazott űrsiklókra. Két másik szereplő is felbukkant azonban a területen, akik eltérő módon valósítanák meg a szegmensbe történő belépést.

Ezek egyike az ExPace Technology Corporation, amely mintha a SpaceX nevét utánozná. Ez a cég Kína egyik legnagyobb rakétagyártója, a China Aerospace Science and Industry Corporation (CASIC) jóvoltából jött létre még áprilisban, amikor az állami óriás vezetése úgy döntött, hogy kereskedelmi célú tevékenységet is útnak indítanak. Ők természetesen a CASIC saját Kuajcsou (Kuaizhou) rakétáira építik elképzelésüket, ennek megfelelően 2020-ig összesen 50 rakétát és 140 műholdat lőnének fel saját kontóra, kiszolgálva a potenciális vásárlókat, bár a Kuajcsou eddig főként a műholdak és rakéták elleni védelmi rendszereket emelte magasba, legfeljebb 200 kg-os hasznos teherrel – a legújabb KZ-11 azonban már 1,5 tonnás rakományt is alacsony orbitális pályára állíthat, kilogrammonként 10 ezer dolláros költségen.


A Kuang Chi Group eközben 1,5 milliárd dolláros befektetést hajt végre a területen, ők viszont a Cloud névre keresztelt ballonra szavaznak, amely a Traveler kabint maga után húzva, 24 kilométeres magasságtól indulna. A jövőbeni turistáknak 3 órás utakat kínálnak, nyilván párját ritkító kilátással, bár ez természetesen sokban eltérne a rakéta és űrhajó kombinációja által nyújtott élménytől. A cég hivatalos oldala szerint a Traveler II Beta már a 100 km-es magasságot is elérné, a kabint pedig adatgyűjtésre és elemzésre is felhasználhatnák.


Amíg a kínai oldalon többnyire a tervekről olvashatunk, addig a SpaceX és társai már egyre közelebb járnak a űrhajósokkal megvalósított utazásokhoz. A nemrég bekövetkezett robbanás azonban lassíthatja a folyamatot, ez egyfajta figyelmeztető jel is lehet, hogy a biztonságot senki nem tudja garantálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    A ballonos kinai megoldas az kb. az amit a Baumgartner fele rekordnal osszehoztak. Mivel itt alapvetoen kiugrani sem akarnak belole, eddig ez tunik a legbiztonsagosabbnak es egyben a legolcsobbnak a kulonbozo tervek kozzul. Egyebkent a kinai cegek celkozonsege alapvetoen a kinai (dollar) milliardosok.

    A raketas rendszer viszont az orosz szojuzok licensze alapjan keszult, igy az sem olyan veszes technologiailag, bar ott mar konnyebb osszehozni egy balesetet, viszont a kinai hadsereg egyik cege epiti, tehat varhatoan mukodni fog ha tenyleg elkeszul.
  • zola2000 #2
    Már elmúltak a 90es évek...
  • fonak #1
    Ha milliárdos lennék nem biztos, hogy a kínai technikára akarnám bízni az életem. :)