Gyurkity Péter

Jönnek az amerikai kiberhadosztályok 

Kifejezetten a kiberhadviselésre fókuszáló hadosztályokat hozna létre az NSA élére kiszemelt tengernagy.

A fegyveres erők kérdésével foglalkozó szenátusi bizottság az NSA, illetve a Transportation Command vezetésére pályázó jelöltek meghallgatásán Paul Selva tábornok és Michael Rogers tengernagy közül ez utóbbi ragadta meg jobban a tudományos és IT-kérdésekkel foglalkozó szaksajtó fantáziáját, ami elsősorban annak köszönhető, hogy ő a kiberhadviselés terén hozna új lendületet, mégpedig kifejezetten erre szakosodó hadosztályok kialakításával.

Mint arról beszámoltunk, Rogers admirális - akit Obama elnök az NSA mellett egyben az úgynevezett Cyber Command élére is jelölt - folytatná az elődje által meghirdetett stratégiát, amely a támadó és védekező feladatokat ellátó csoportok kialakítását célozza meg, ezzel egy időben egy teljesen új architektúrát alakítana ki, mivel szerinte a kormányzati és védelmi rendszerek továbbra is sebezhetőnek bizonyulnak a külső támadásokkal szemben. Arra számít, hogy az elkövetkező évek minden egyes konfliktusában várható valamilyen összeütközés a kibertérben, ezt kiemelt fontosságúnak tartja, bár arról már inkább hallgatott, hogy miként képzeli el az NSA megfigyelési programjának jövőjét.

Az amerikaiak számára saját állampolgáraik lehallgatása az elsődleges kérdés, jóllehet ennek tiltása ezt nem akadályozza meg, hiszen ezen tiltás megtartása esetén a britek végzik majd el a munkát, hogy azután mindent megosszanak amerikai kollégáikkal. Mindenesetre elhangzott ígéret arra vonatkozóan, hogy a jövőben több információt osztanak majd meg a közvéleménnyel, hogy igyekeznek nagyobb nyitottságot mutatni ezen tevékenységek során, vagyis megfutották az ilyenkor kötelező köröket. A kibertámadások elhárítása terén - ahol egyébként a közelmúlt konkrét eseteivel kapcsolatban nem volt hajlandó megnevezni az akciók mögött sejtett országokat - a legújabb technológiák alkalmazásának szükségességét emelte ki, ezekkel ugyanis már a támadás előtt, illetve azok alatt azonosíthatnák az elkövetőket.

A speciális, kifejezetten kiberfeladatokra kiképezett hadosztályok mindhárom fegyvernem (légierő, haditengerészet, szárazföldi csapatok) hagyományos egységeit kiegészítenék, így egyik esetben sem kellene nélkülözni őket. A meghallgatáson a várakozás ellenére elmaradt az NSA megfigyelési törekvéseinek kritizálása, a jelek szerint az illetékesek számára a védelem fokozása ennél fontosabb kérdés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    "Minek nekik a terepruha? Ne lassa a monitor?"

    Noveli a fegyelmet. Ezert hordanak pilotaruhat a dron operatorok is. Most az, hogy ez a pszihologiai hatas csak olyan embereknel er valamit akik nem a leg alkalmasabbak erre a feladatra, az mas kerdes.

    "Kerekesszékes hadirokkantakat összeszedni,"

    Nem jo. Akinek van annyi esze, hogy egy ilyen feladatra alkalmas legyen, az nem fog elmenni harcolni a frontvonalra, tehat nem fog lerokkanni. Egyebkent ezek a pr fotok pont olyanok mint amikor a koreai egyenruhas diakokat mutatjak amint interneteznek. Egyik sem valodi, csak megrendezett kep. A valodi operatorok civilek, civil fizetessel es rendes szaktudassal. Persze oket nem mutatjak, mert kb. olyan a tarsasag kulseje mint egy atlag hobbi hacker konferencia latogatoi (nagy az atfedes), viszont ok azok akik ertenek is hozza. Kevesbe elrettentoek egy sajtofoton, de sokkal hatekonyabbak. Az egyenruhasok meg kb. egy intelligensebb shell script kepessegeivel rendelkeznek.
  • tar86 #3
    Kerekesszékes hadirokkantakat összeszedni, aztán mehetnek neki a demokrácia ellenségeinek!
  • Tetsuo #2
    :-)
  • MuldR #1
    Minek nekik a terepruha? Ne lassa a monitor? Talan akkor monitor szinu kellene....mondjuk egy windows desktop mintaju...vagy csak sima IT flaneling, feherzokni+szandal :)