Gyurkity Péter

Ezren maradtak versenyben a Marsért

A Mars-küldetést szervező cég alig több mint ezer jelentkezőt tartott meg az érdeklődők táborából.

A Mars One december utolsó napjaiban jelentette be, hogy sikerült jelentős mértékben lefaragniuk a Mars-küldetés iránt érdeklődők hatalmas özönét, ezzel pedig egy lépéssel közelebb kerültek az expedíció megvalósításához. Még temérdek munka vár rájuk, de legalább láthatjuk, hogy kiket képzelnek el ideális marslakóként.

A magánkézben lévő holland cég a sorrendben második űrutazáshoz várta a jelentkezőket a 2013-as év során, az érdeklődés szintjét pedig jól jellemzi, hogy több mint 200 ezren iratkoztak fel a listára. Belőlük maradtak összesen 1058-an, akik túljutottak a második körön, a megosztott adatokból pedig kitűnik, hogy kit tartanak ideális személynek. A megmaradtak tábora 107 országból tevődik össze, egyharmaduk 25 év alatti, de a túlnyomó többséget a munkaviszonnyal rendelkező felnőttek teszik ki. Mi több, csaknem kétharmaduk diplomás, 3 százalékuk pedig orvosi egyetemet végzett, így egészségügyi szakemberekből biztosan nem lesz hiány.

43 százalék az amerikai, 27 százalék az európai, 21 százalék pedig az ázsiai kontinensről érkezik, a maradékon Afrika és Óceánia osztozik. 76 százalék dolgozik valamilyen munkakörben, 15 százalék az iskolapadot koptatja, a teljes táboron belül pedig 55 százalék férfi, 45 százalék nő. Azért a második utazásról van szó, mert az első küldetésben, 2018 közepén, egy automatizált leszállóegységet (robotot) küldenének csak a vörös bolygóra, amely bizonyítaná a projekt megvalósíthatóságát, ezt követően vennének részt emberek is az expedícióban, amelyre a tervek szerint 2025-ben kerülne sor - valószínűleg egyetlen irányban, egy megállóval.

A hollandok az amerikai Lockheed Martin óriáscégtől várják a leszállóegység koncepciójának kialakítását, ennek feladata lesz majd a megfelelő felszín megtalálása és a további feltételek kialakítása a második lépés sikeres lezárásához. A finanszírozás egy részét közösségi alapon teremtenék meg, az adakozó kedvűek maguk is hozzájárulhatnak ehhez némi pénzzel. A fontosabb kérdésekre azonban legkorábban csak 2018-19 táján kapjuk majd meg a válaszokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jilly #12
    LoL, mire mindezt megvalósítják és kivitelezik, addig a jelentkezők rég a föld alatt lesznek xD De aki ennek a kamunak bedől az meg is érdemli.
    2015 van, és elvileg még egy ember se jutott el a Marsra, sőt még az ott járó robot is nem egyszer bekrepált. Grat annak, aki ezt a marhaságot beveszi.
  • keembo #11
    Dejszen már van a túloldalon, csak eltitkolják előlünk. ŐK!
  • halgatyó #10
    Egyvalami nagyon hiányzik az ilyen utakhoz: a megfelelő hajtómű.
    Amíg az nincs kifejlesztve és több alkalommal kipróbálva (ember nélküli szondák eljuttatásával a Naprendszer külsö részeibe) addig a Mars utazás csak álom.

    Továbbá: nincs kifejlesztve még a teljes önellátás sem. A Biosphere-2 -- ha emlékezetem nem csal -- nem volt sikeres. Először egy működő önellátó rendszert kellene építeni itt, a Földön.

    Van viszont egy rakás törvény a "fejlett" (bizonyos szempontból tényleg fejlettek) országokban, amelyek olyan szilárd védelmet biztosítanak a csődbement cégeknek, hogy MEGÉRI egy rakás pénzt összekalapolni aztán eltűnni. Ld.: Baumag, Hajdú-Bét, Aranyközpont, Safety Gold, stb.... voltak jó sokan, és ez csak egy icipici ország.... akkor mi lehet a nagyvilágban :-(((
  • Willenbrock #9
    Ez csak valami figyelemfelkeltés a cégnek.Ebből biztos,hogy semmi nem lesz,majd pár éven belül előállnak a pszichológusok,meg az okosok olyan tanulmányokkal,amiben bizonyítják,hogy miért lehetetlen szociológiaialag,biológiailag,technikailag stb az egész terv,aztán le is fújják.
  • gforce9 #8
    Működő fúzióserőmű :) Akkor menni fognak az alapanyagért :)
  • fergusonpapa #7
    Inkább a holdra csinálnának már bázist. Simán eltudom képzelni hogy város épül ki a következő 20-30évben. Tudtommal minden megvan már hozzá. Nyersanyag is van ott amiért érdemes lenne kimenni.

    Mi kell még?
  • culas25hc #6
    Na most elképzeltem, mikor a felküldött emberek fele rájön pár hét után, hogy ez bizony nem a Big Brother, és kurvára ott fog hazajönni. Először elkezdenek magukba fordulni, majd siránkoznak hogy vigyék haza őket, meg hogy ez gyilkosság, stb... Aztán elfogy a kaja, levegő, stb, az RTL meg élőben adja ahogy sora esnek össze az emberek. A végén mindenki merev arccal bámulja a TV-t, hogy "ez meg mi a fasz volt?"

    Egyébként jó ötlet az egész, egyedül álló 50 éves szüzeknek, vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek totál jó ajánlat.
  • gforce9 #5
    Hordanak a sátor tetejére pár méter földet. Az megteszi. Amúgy fogalmam sincs a módszerről, csak ötlet.
  • Angelus1991ster #4
    Van valamilyen módszer amivel a sugárzást elnyelik?
  • halgatyó #3
    Az összegyűlt pénz meg fog szökni:-))