Berta Sándor

Másolásvédelem nélküli zeneszámok az EMI-től

A korábban egységesen fellépő zeneipar frontján egyre több a repedés, a széthúzás. Jól bizonyítja ezt, hogy az Epic után egy másik kiadó, az EMI is másolásvédelem nélküli zeneszámokat jelentetett meg.

Júliusban az Epic másolásvédelem nélkül tette elérhetővé a Yahoo online boltjában Jessica Simpson amerikai énekesnő egyik dalát. Ezt a példát követte most az EMI is. A világ egyik legnagyobb kiadója Lily Allen brit énekesnő Littlest Things című zeneszámát kínálja másolásvédelem nélkül, MP3 formátumban a felhasználóknak a 7Digital nevű szigetországi zenei portálon.

A független kiadókkal ellentétben a világ legnagyobb zenei konszernjei, vagyis a Sony BMG, a Warner Music, az Universal és az EMI eddig élénken tiltakoztak a zenék digitális másolásvédelem (DRM) nélküli megjelentetése ellen. Most azonban megtört a jég és ennek komoly hatása lehet az egész zenei piacra. A döntés hátterében elsősorban az állhat, hogy az MP3 formátummal gyakorlatilag mindegyik ma kapható zenelejátszó elboldogul. Ezzel szemben például az iTunesnél megvásárolható AAC formátumú dalok csak és kizárólag az iPodokon játszhatók le. Vagyis a zeneipar úgy érvel: inkább legyenek másolásvédelem nélkül a zeneszámok, de minél többen vegyék őket.

Korábban egyébként számos kritika érte a nagy zenei kiadókat azért, mert nem képesek a zenei albumokat vagy az egyes nótákat MP3 formátumban kiadni. Az egyik legfőbb kritikus David Goldberg, a Yahoo Music zenei portál vezetője volt. A szakember szerint pont a sok eltérő formátum és a kompatibilitási problémák tartják vissza az embereket az online zenevásárlástól. Goldberg példaként említette a független kiadók előadóinak DRM nélküli dalait áruló EMusic amerikai oldalt, amelyik így is prímán megél a bevételeiből.

A zeneipar pedig végre - igaz még nagyon lomhán reagálva, de - hajlik a változtatásra. Erre utal Paul Birch, a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) elnökségi tagjának legutóbbi kijelentése, miszerint a nagy kiadóknak változtatniuk kell, mert a digitális másolásvédelem a mai formájában halott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gerygrey #9
    Már most is ingyen letölthető, nem? De még így is túl drága, nem fogok a havi 30 gigás chello + 200 mega vodafone adatforgalom limitemből számonként 5-6 megát rá pazarolni.
  • Cactus #8
    Ezek a "nagy" kiadók még csak nem is hallottak azokról az együttesekről, amiket én hallgatok :) De már alig várom, hogy Britney Spears ingyen letölthetővé váljon :) LOL
  • sylverangel #7
    Két szám...

    Komoly :D

    Hány millió is lehet odakint?
  • Gerygrey #6
    Senki nem fogja törni magát a zeneipar részéről, hogy a hozzád hasonló, igényesebb zenei ízléssel megáldott egyén igényét kielégítse. Nekik sokkal nagyobb biznisz az, ha egy nagyobb birka tömeget be tudnak hülyíteni, és mindegyikőjüknek el tudják adni ugyanazt a kommersz fos zenét. A (z eladott) mennyiség a lényeg, nem a kínálat minősége. Így persze nyugodt szívvel szedheted illegális helyekről a zeneboltok kínálatában nem szereplő zenéket, hisz ami nem kapható boltban, az ingyen van.
  • joofiu17 #5
    En nem tudom kinek van igaza... de kell 1 par ijen is, de ez is csak reklam, meg penz...
  • arty #4
    végre ...
  • remark #3
    Udvozlom a dontest, bar tenyleg nem nagy lepes elore. De legalabb megleptek a dolgot.
    Az egesz zene vasarlas tema viszont egyre kevesbe erint, fuggetlenul attol hogy most mp3-kenti letoltesrol vagy CD-n megvasarlasrol vagy akarmilyen mas formaban beszerzesrol van szo, mert egyre nagyobb nehezseget jelent (egyre tobb utanajarast, kutatast igenyel) a nekem tetszo zeneszamok felderitese.
    Ha olyasmit arulnanak ami meg erdekel is, akkor talan komolyabban vennem a kerdest, igy viszont elegge erdektelen.
    Ami eljut hozzam jartomban-keltemben, az altalaban nem erdekel. Nemhogy megvenni nem akarnam oket, de a radiot is kikapcsolom neha.
    Egy idoben (volt az mar tobb eve is) netes radiokat hallgatva rabukkantam par erdekes eloadora, de persze se az amazon se a pl. (asszem brit) play.com nem arult toluk semmit. Hat kerem olyasmit kellene arulni ami az embereket erdekli, es akkor lene vevo.
  • Mp3Pintyo #2
    "Jessica Simpson amerikai énekesnő egyik dalát."
    1 dalt??? Rendben, hogy előrelépés de azért ennyire ne siessünk vele :D
  • jupiter2005 #1
    hát meg kell hagyni nem kapkodták el a döntést :-D