Spencer

Izrael után már az USA-ban is webcenzúra működik?

Egy floridai webkiszolgáló cég levett az internetről egy kis weboldalt, miután az állítólagosan kényes képeket közölt az iraki hadsereg által fogvatartott amerikai katonákról.

Szakértők szerint mindez újabb bizonyíték arra, hogy mostanság a magánkézben lévő cégek és vállalatok egyre többször cenzorként lépnek fel, és korlátozzák a szabad véleménynyilvánítást, illetve a sajtószabadságot.

A kényesnek titulált anyagokat leközlő YellowTimes weboldal kedden hosszú órákon keresztül csak egy az oldal működésének felfüggesztését közlő pár soros írást tartalmazott. Később ugyan a webkiszolgáló újra elérhetővé tette a YellowTimes website-ját, azonban annak működése azóta is nagyon szórványos. Eric Marquadt, a YellowTimes egyik szerkesztője a Reuters hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy a floridai székhelyű Vortech webkiszolgáló cég egyszer már vasárnap este is levette az internetről a YellowTimes oldalait, aminek az volt az előzménye, hogy a YellowTimes leközölt hat olyan, az irakiak által elfogott amerikai katonákról készített képet, melyet korábban a katari Al-Dzsazíra televízió adásában lehetett látni.


Az egyik nyilatkozó katona - anyja azonosítása alapján Joseph Hudson Texasból

Azt hiszem az Egyesült Államokban a YellowTimes volt az első olyan weboldal, mely megjelentetett az amerikai hadifoglyokról készített fényképeket, azonban a képek megjelenését követően néhány órával cenzúráztak minket - nyilatkozta Marquadt.

Marquadt elmondta, hogy a magántulajdonban lévő Vortech cég a YellowTimes világhálóról történő levételét azzal magyarázta, hogy több panaszos levelet is kapott a YellowTimes-on megjelent anyagokkal kapcsolatban, ezenkívül pedig a Vortech vezetői utaltak arra, hogy a kényes anyagok leközlésével a YellowTimes megsértette az internet kiszolgálóval kötött szerződését. A Reuters hírügynökség az ügy másik szereplőjét, a Vortech céget is meg szerette volna kérdezni az üggyel kapcsolatban, azonban a Vortech munkatársai nem kívántak kommentárt fűzni a dologhoz.


Donald Rumsfeld védelmi miniszter szerint a halottakról és a hadifoglyokról közölt felvételek sértik a nemzetközi jogot

Emlékezetes, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI a tavalyi évben arra kötelezte az egyik amerikai weboldalt, hogy vegye le a világhálóról a Wall Street Journal egyik riporterének meggyilkolásáról készített négyperces videoanyagot. A weboldal üzemeltetői akkor eleget tettek az FBI kérésének, viszont érdekesség, hogy az anyag azóta már visszakerült a webhelyre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bubbax #31
    Az új ENSZ székházat húzzák fel Kairóban, a hiplomaták így közvetlenül nyalhatják az arabok seggét.:)
  • [HUN]PAStheLoD #23
    " Donald Rumsfeld védelmi miniszter szerint a halottakról és a hadifoglyokról közölt felvételek sértik a nemzetközi jogot "

    őszintén! Az Amcsi megmoccanás nem sérti ?? És mikor is foglalkozot Szadi Huszi azzal hogy mit sért vagy nem ? !
  • Power #20
    Egy háború mindig pár ember döntése és sok nagyon sok ember halála.

    Ezt háborút politikailag és erkölcsileg nem nyerheti meg az USA, csak még a Bushbébi nem hiszi el.
  • Mike #17
    zsidózzál csak
  • Mike #16
    persze, mert Magyarország a világ közepe
  • Mike #15
    a multiplexeket is hagyjuk

  • Mike #14
    még szerencse , hogy vannak okos unregek
  • Mike #13
    plusz az NSA

    ezt se feljtsük ki.
  • Mike #12
    egy vmi kimaradt.
    A weimari köztársaság gazdasági helyzete siralmas volt, plusz fizetniük kellett a I. vháború utáni sarcot. Hatalémas munkanélküliség, elégedetlen tömegek. Várható volt a fegyveres konfliktus. USa lakossága ennyire nincs rászorulva a háborúra, a katonáknak nem fognak földet osztani irakban.
  • Mike #11
    nem ok nélkül mondta vmelyik német hivatalnok (miniszter?) hogy Bush olyan mint Hitler.

    Én spec nem vagyok USA ellenes, mert ugye most ez a trendi, de azért azt sem gondolom, hogy nekik mindent lehet. Szóval a mostani USA vezetéssel egyáltalán nem szimpatizálok, Bush-ról már az elején látszott kiféle-miféle, az apja normálisabb volt nála.