Berta Sándor

Nem tudja megépíteni az AirPowert az Apple

Megtörtént az, amire még soha nem volt példa a társaság történetében: nem képes elkészíteni a korábban bemutatott termékét.

Az Apple másfél évvel ezelőtt, 2017 szeptemberében jelentette be - az iPhone 8, 8 Plus és X mellett - az AirPowert, amelynek akkor a működő prototípusát is bemutatta az újságíróknak. Az óriáscég most közölte, hogy nem fogja legyártani az eszközt. Az elképzelés az volt, hogy az AirPower induktív módon, egy időben töltsön egy iPhone készüléket, egy Apple Watch okosórát és egy AirPod vezeték nélküli fülhallgatót. A hírt Dan Riccio, az Apple hardverfejlesztésért felelős alelnöke jelentette be. A menedzser a döntést azzal indokolta, hogy komoly erőfeszítéseket tettek, de kénytelenek voltak megállapítani, hogy az AirPower nem lesz magas színvonalú megoldás. Riccio elnézést kért azoktól az ügyfelektől, akik várták a készülék megjelenését.

A hír bizonyos szempontból nem meglepő, hiszen már korábban is voltak olyan sajtóértesülések, amelyek arról szóltak, hogy masszív műszaki problémákkal küzd az AirPower. A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy az Apple azért törölte a terméket, mert azt állapította meg, hogy a gyártási költségek nagyon magasak, ráadásul az eszköz túlmelegszik és bizonyos készülékeket, például az Apple Watch okosórát nem tölt fel megbízhatóan.

A Bloomberg szintén túlmelegedési és szoftverproblémákról tudósított, valamint arról, hogy a folyamat nem zökkenőmentes, ha a különböző termékek szabadon vannak elhelyezve a töltési felületen. Vagyis a projekt egyszerűen a fizikai törvényszerűségeken bukott el, amelyeket még kifinomult technikával sem lehetett volna orvosolni.

A The Wall Street Journal korábban arról írt, hogy az AirPower gyártásba kerülhet és az iOS legutóbbi béta verziójában is fellelhető volt egy információ az eszköz támogatásáról. Az már tavaly decemberben is kérdéses volt, hogy a vezeték nélküli töltő mikor érkezhet, míg januárban az szivárgott ki, hogy egy kínai vállalat, a Luxshare Precision már javában készíti a kaliforniai cég induktív töltőjét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #8
    Semmi gond, majd valamelyk kinai gyarto megoldja. :D
  • Sequoyah #7
    Ugy tunik viszont hogy nagyon magabiztosak voltak az egyik otletukkel...
  • Madve #6
    Semmi gond, valaki más majd megoldja, aztán néhány évre rá az apple is kijön majd vele, a szokásos "eddigi legjobb" marketing szöveggel.
  • Csatabika #5
    A bonyolult dolgokkal mindig csak a probléma van ;-)
    kvp ötleteiből kiindulva egyszerűbb lenne a töltő felületét úgy kialakítani, hogy adott helyre csak az odavaló eszközt lehetne letenni. Persze ez nem olyan elegáns, de könnyen megoldható.
    Utoljára szerkesztette: Csatabika, 2019.04.02. 10:45:35
  • M2 #4
    Ilyenkor általában az van, hogy van pár tucat ötletük, azokat kell végigkísérletezni. Előfordul, hogy egyik sem jön be az adott keretek között. (például lehet megoldható, de darabja 3 millió dollárból)
  • Sequoyah #3
    Gondolkoztam is rajta hogy hogyan nem interferalnak ezek... De biztos volt valami otletuk ennek a megkerulesere, mert csak nem lehetnek hulyebbek mint egy atlag fizikabol 5-osre erettsegizett...
  • Sir Cryalot #2
    Remélem a sikoltozós (sic) szemüvegekkel nem lesz efféle gond
    https://www.businessinsider.com/apple-ceo-tim-cook-is-so-excited-about-augmented-reality-he-wants-to-yell-out-and-scream-2017-6
    :DDDD...
  • kvp #1
    Ha minden antenna tipusnak lenne sajat egymas mellett elhelyezett tolto pad-je, akkor nem lenne semmi gond. Igy viszont a kisugarzott energia nagyreszet elnyelik az egymason levo retegekben levo tekercsek. Ha a frekvenciakat anno ugy valasztjak meg, hogy egy antenna sorral megoldhato lenne a toltes, akkor viszonylag konnyen lehetett volna olyat kesziteni ami egyszerre egy keszuleket tolt, de barmelyiket. Viszont se a frekvenciakat nem jol valasztottak meg anno a keszulekek gyartasakor, se azt nem tudtak megoldani, hogy a keszulek jol erzekelje, hogy melyik terulet alatt melyik tekercstipust kell bekapcsolni. Ha szorosan egymas melle kerulnek a toltendo dolgok, akkor mondjuk nem is nagyon lehetne. Persze ha akarnak, akkor 60-80%-os energiaveszteseg mellett erobol is meg lehene oldani, csak nagyon huteni kellene a tolto tekercseket meg a keszulekeket, mert az energia tobbi resze hove valna.

    A fenti brute force megoldasra egyebkent alternativa lenne a fent is emlitett egesz szamu frekvencia tobbszorost hasznalno skala (utolag ez kiesik) vagy egy iranyitott sugaras antenna matrix, ami kozel tetszoleges frekvenciat tudna leadni, jol iranyitott helyre. Ehhez persze kellene egy folyamatos optikai ellenorzes, hogy mi van eppen a toltofeluleten, hogy ne a felhasznalot egesse meg a sugar. Ez meg draga es nem biztos, hogy megbizhato lenne, bar akkor legalabb barmilyen induktivan toltheto keszuleket tudnanak tolteni, akar utolag szoftverfrissitessel telepitve uj frekvenciakat. Melegedni akkor is melegedne, csak nem annyira mint a nyers eros megoldassal.

    ps: En szemely szerint az Apple helyeben inkabb egy tolto piramist epitenek, aminek minden oldala mas-mas frekvenciat tud (csak jelolni kell melyik-melyik), igy megszunne az interferencia, jobban bemutatna a tulajdonos Apple keszulek gyujtemenyet es meg jelentosen olcsobb is lenne a gyartasa.