Gyurkity Péter

Az utolsókat rúgja a BlackBerry

Legalábbis mint telefongyártó, míg a szoftveres oldalon van remény a túlélésre.

A cég friss pénzügyi jelentéséből újabb méretes visszaesés rajzolódik ki, ám a vezetés továbbra is bízik abban, hogy a szoftverek és a szolgáltatások terén képesek lesznek a megújulásra, ezzel pedig maga a vállalat sem tűnik el a süllyesztőben.

A BlackBerry közzétette friss jelentését, amely a 2015-ös naptári év utolsó három hónapját, valamint az éves eredményeket összesíti. Itt nem sok okot látunk a bizakodásra, hiszen az egy évvel korábbi állapothoz képest 30 százalékkal kevesebb bevételre tettek szert, a most kimutatott 464 millió dolláros adat pedig messze alulmúlta az előzetes várakozásokat, amelyek 500 millió dollár feletti szintről szóltak. A nettó veszteség elérte a 238 millió dollárt, ezt pedig még tovább rontja az eladások alakulásából kirajzolódó negatív trend.

A cég mindössze 600 ezer okostelefont tudott értékesíteni az utolsó három hónapban, ebben pedig az első androidos megoldásuk, a BlackBerry Priv is benne van. Tavaly ilyenkor még 1,3 millió darabot adtak el, de az egy negyedévvel korábbi eredményhez képest is 14 százalékos a csökkenés, ami jól mutatja, hogy a felhasználók továbbra sem látnak fantáziát ezen készülékekben. Az Android 6.0 ugyan hamarosan itt is befut, ez azonban csak a független példányokon jelenik majd meg, hiszen a szolgáltatóhoz kötött készülékeknél ehhez szükség van a partner jóváhagyására is.

A szoftverek és szolgáltatások területén sokkal jobban állnak, itt tavaly 527 millió dolláros bevételre tettek szert, a cél pedig a pozitív eredmény elérése lesz, amit jövőre a részleg 30 százalékos bővülésével érnének el. Kérdés, hogy addig mi történik a hardveres vonallal, lesz-e egyáltalán értelme folytatni a küzdelmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    (bezzeg az -errefelé- ismeretlen nevű kínai cégek, főleg nem a tesco polcáról levéve hanem az aliexpressről rendelve közvetlenül tőlük... )
  • Ender Wiggin #2
    Ugyanezt az Apple-ról is elmondhatod, ők a Holdat megkerülve hozzák be a cuccot európába az áraik szerint.
  • Ackro #1
    nem lennének ezek rosszak csak irreálisan drágák. lehet úszva hozzák be őket európába egyesével brit kolumbia partjairól indulva ausztráliát délről kerülve vagy nemtom, de ha kicsit leadnának a hozzuk vissza a fejlesztés költségeit egy készülék árán marketing politikából, lehet jobban teljesítenének. :)