Gyurkity Péter

Jön az Asus Pegasus X005

Az Asus egy újabb okostelefonnal egészíti ki a sorozatát, amely kellemes hardverrel érkezik.

A tajvani gyártó még tavaly májusban dobta piacra az eredeti Pegasus okostelefont, amely akkor egy kereken 5 hüvelykes kijelzővel, 720p felbontással, valamint egy négymagos chippel jelent meg. Azóta több másik példány is bemutatkozott, a Pegasus 2 Plus például éppen a napokban futott be, most azonban a címben szereplő példány részleteiről számolhatunk be.

Az X005 néven futó készülék a kínai TENAA hivatalos oldalán jelent meg először a nyilvánosság előtt, az ilyenkor szokásos hardveres listával és képekkel kiegészítve. Ebből kiderül, hogy az érintőképernyő ezúttal 5,5 hüvelykes, amivel követik a mostani divatot, ehhez pedig 1080p felbontás, egy 1,3 GHz-es órajelen futó nyolcmagos processzor, 2 GB memória, egy alapesetben 16 GB-os belső tároló, egy legfeljebb 32 GB-os (opcionális) microSD-kártya, valamint egy egyelőre ismeretlen méretű akkumulátor csatlakozik.

A felsorolásban emellett helyet kapott a hátoldali 13 megapixeles kamera, annak 5 megapixeles előlapi társa, míg a szoftveres oldalon az Android 5.1 Lollipop, valamint a gyártó saját ZenUI kezelőfelülete fut. A telefon súlya 177 gramm, a kialakítás 9 mm vastag, a támogatott technológiák listáján pedig a 4G LTE, a WiFi, a Bluetooth 4.0, valamint a GPS szerepel még. A telefon három eltérő színben jelenik meg a piacon, itt kék, arany, illetve fehér változat közül választhatunk majd.

A pontos megjelenési dátum és a kereskedelmi ár egyelőre nem ismert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!