Gyurkity Péter

Galaxy A8: a Samsung legvékonyabb okostelefonja

A Samsung beszáll a vékony készülékek versenyébe, mégpedig a Galaxy A család kibővítésével.

Még tavaly decemberben írtunk a Galaxy A7 okostelefon fontosabb részleteiről, amelyek közül már akkor is a vékony kivitel emelkedett ki, hiszen a készülék mindössze 6,3 mm vastag volt. Most a cég még lejjebb szorítja a korlátot, mégpedig az A8 típus révén, amely egyelőre csak a kínai szabályozó hatóság oldalán látható.

A TENAA lapján arról olvashatunk, hogy a Galaxy A8 alig 5,94 mm vastag, amely már erősen közelít a különböző kínai gyártók szupervékony megoldásaihoz, bár ezek némelyike (különösen a Gionee és az Oppo jóvoltából) már a bűvös 5 mm-es határ alatti tartományban helyezkedik el. Tekintettel arra, hogy nem sokkal később az amerikai FCC oldalán is felbukkant ez a változat, számíthatunk arra, hogy a készülék az egyéb piacokon is megjelenik, bár a támogatott frekvenciák listáján (legalábbis az LTE esetében) egyelőre csak a kínai sávok szerepelnek).

Maga a telefon inkább a középkategóriába sorolható, amelyet jól jelez, hogy a méretes, egészen pontosan 5,7 hüvelykes, 1080p felbontást támogató Super AMOLED kijelzőhöz a nyolcmagos Snapdragon 615 chip társul, ezt pedig 2 GB RAM és egy 16 GB-os, ezúttal tovább bővíthető belső tároló egészíti ki. A hátoldalon egy 16 megapixeles kamera kapott helyet, az előlapon ezt annak 5 megapixeles társa bővíti ki, míg az akkumulátor egy 3050 mAh-s példány.

A megjelenés pontos időpontját és menetrendjét, valamint a várható kereskedelmi árat egyelőre nem ismerjük, de a kép alapján a külalak terén nem várható forradalmi változás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakkerman #5
    egy felsőkategóriás telóra azért már most se olyan húdeolcsók az igazi minőségi tokok
  • wraithLord #4
    Amíg nem hajtogathatók a telefonok, addig én maradok a 8-9-10 mm körüli vastagságnál. Az legalább nem törik ketté a zsebemben... :D

    Vagy veszek hozzá egy strapabíró tokot, és akkor legjobb esetben is úgy fog kinézni, mint egy átlagteló. Megéri.
  • barret #3
    Én már látom a következményeket is!
    Annyira le fogják vékonyítani,hogy venned kell hozzá egy telefonvédő tokot borsos áron...
  • barret #2
    Lassan veszek én is egy vékonyat!
    De én meghúztam egy vonalat,ami 1mm.Ennél a méretnél már érdekel!
    Addig meg "vastag" telefont használok.
  • PeeTeR #1
    mint a higfosas ugy jonnek...