MTI

Az NSA Ausztria ellen is kémkedett a néme­tek közre­működésével

Nemcsak Franciaország és az Európai Bizottság, hanem Ausztria ellen is kémkedhetett az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) közreműködésével - írta a Bild.

A lapban megjelent beszámoló szerint a BND - az NSA megbízásából - bajorországi lehallgató-, megfigyelőállomásán egyebek között a gov, a diplo és a Bundesamt (szövetségi hatóság, hivatal) kifejezésekre keresett rá rendszereiben, adatbázisaiban. A Bundesamt kifejezés osztrák hatóságokra vonatkozik és több mint tízszer fordul elő az NSA által megadott keresőkifejezések között - áll egy, a BND belső levelezéséből származó, 2013. augusztus 14-én kelt e-mailben - írta a Bild.

Az utóbbi napokban közölt német lapjelentések szerint az NSA évekig visszaélt a BND-vel 2002-ben a terrorellenes küzdelemről kötött megállapodással, az amerikai szolgálat a német partnerszervezet rendszerei, adatbázisai révén európai célpontok ellen kémkedett. A Süddeutsche Zeitung szerint a francia külügyminisztérium és az államfői hivatal, valamint az Európai Bizottság magas beosztású munkatársai ellen is végzett adatgyűjtést, megfigyelést.

A Der Spiegel című hírmagazin a szombaton megjelenő számában - a hírportálján előzetesen ismertetett részletek szerint - azt írja, hogy a BND egy szakembere 2013 augusztusában egy úgynevezett aktív keresési listán nagyjából 12 ezer olyan elemet talált, amelyek tartalmazták a gov, a diplo vagy a Bundesamt kifejezést. Ezek a rövidítések e-mailcímek részét alkotják, és a listán volt számos e-mailcím, amelyek francia diplomatákhoz, más uniós tagállamok kormányzatának képviselőihez vagy uniós intézmények munkatársaihoz köthetők. A BND-s szakember 2013. augusztus 14-én írásban tájékoztatta feletteseit az ügyről, és utasítást kért. Azt a választ kapta, hogy törölje a listát - írta a Der Spiegel.

Az eddigi sajtóinformációk szerint a BND tájékoztatta ugyan a szervezet felügyeletét ellátó kancellári hivatalt arról, hogy az NSA túlterjeszkedik a megállapodásban rögzített kereteken, a közös érdekeknek nem megfelelő tevékenységet végez, de részletes vizsgálat csak azután indult az ügyben, hogy 2013 júniusában kirobbant az NSA Edward Snowden által leleplezett titkos adatgyűjtő programjai körüli botrány, és a német parlament (Bundestag) vizsgálóbizottságot hozott létre. A kormányzat így végül csak az NSA-ügy német vonatkozásait vizsgáló parlamenti bizottság kezdeményezésére kezdett alapos vizsgálatot.

A kancellárt és a kancelláriaminisztert is állító konzervatív CDU-val és bajor testvérpártjával, a CSU-val nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták (SPD) élesen bírálták a kancelláriát. A hivatal "csúfos kudarcot vallott a BND felügyeletében" - nyilatkozott Yasmin Fahimi, az SPD főtitkára. Az ellenzéki pártok személyesen Angela Merkel kancellár és Thomas de Maiziere jelenlegi belügyminiszter, korábbi kancelláriaminiszter felelősségét firtatják. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap szerint kormánykörökben úgy vélik, hogy a nyolcadik napja dagadó NSA-BND-ügynek már komoly politikai dimenziói vannak, és előfordulhat, hogy személyi következményei is lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!