MTI

Másfél milliárdból épül szélessávú internet Siklós és Sellye térségében

Negyvenhat település tizenháromezer lakója számára teremti meg Siklós és Sellye térségében a későbbi szélessávú internethasználat lehetőségét az úgynevezett optikai körzethálózat kiépítése, amelyet a közelmúltban kezdett meg a Drávanet Hálózatok Kft.

Csizmadia Csaba, a Drávanet Zrt. kereskedelmi igazgatója elmondta: az év végéig tartó mintegy másfélmilliárd forintos, kétharmad részben európai uniós támogatást élvező fejlesztés célja, hogy egy olyan helyen legyen korszerű üzleti környezethez, a nagy sávszélességű szolgáltatások eléréséhez szükséges infokommunikációs infrastruktúra, ahol az eddig üzleti alapon nem épült, és a gyenge megtérülési kilátások miatt belátható időn belül nem is épülne ki.

Az optikai hálózat kapacitása a helyi hálózatok későbbi létrehozásával garantálni fogja, hogy az intézmények, háztartások és vállalkozások számára ne legyen akadálya a nagy sávszélességű, azaz másodpercenkénti legalább 30 megabites internethasználatnak - jegyezte meg a kereskedelmi igazgató.

Csizmadia Csaba hangsúlyozta, bár a lakossági és vállalati előfizetők kiszolgálására csak a helyi hozzáférési hálózatok létrehozásával, a tervek szerint 2015-2016-tól lesz lehetőség, mivel az önkormányzatok, a közoktatási intézmények, az Integrált Közösségi Szolgáltató Terek és eMagyarország Pontok már a most kiépülő optikai körzethálózatra csatlakozhatnak, a beruházás előnyei az ügyintézésben és az oktatásban azonnal érezhetőek lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!