MTI

Konzervdoboz segítségével lopta az internetet egy kazincbarcikai férfi

Egyebek mellett konzervdobozból készített vevőberendezéssel csatlakozott az internetre egy 23 éves férfi Kazincbarcikán, a Miskolci Járási Ügyészség közérdekű üzem ellen elkövetett információs rendszer és adat megsértésének bűntette miatt emelt vádat ellene - közölte Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője.

Kazincbarcikán már tavaly ősszel is valaki parabolaantennára rakott konzervdobozzal internetezett, szóval nem meglepő, hogy most is onnan érkezett a beszámoló. A férfi jövedelemmel nem rendelkezett, így internetelőfizetést sem tudott vásárolni, ám hulladék anyagokból, így kutyakonzerves dobozból és egy rozsdás parabolaantenna-tányérból működőképes vevőeszközt épített, amely felismerte egy szolgáltató rádióhullámú hálózatát - ismertette az esetet a szóvivő. A férfi ezt a szerkezetet egy laptophoz csatlakoztatta, és egy program segítségével feltörve a rendszert, létező előfizetők azonosítójával csatlakozott a hálózatra, amelyet jogosulatlanul, ingyen használt.

Emiatt a rendszerben kimaradások jelentkeztek, a szolgáltató pedig bemérte az illegális vevőberendezés helyét és felderítette az elkövetőt is. Mivel az elektronikus hírközlő hálózat közérdekű üzemnek minősül, így a vádlott cselekménye 2-től 8 évig terjedő börtönnel is büntethető - tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #14
    Az USA-ban mondjuk többet kaptál volna. ;-)
    Ott durván bevédi magát a maffia.
  • Evil Merodak #13
    A magyar jogszolgáltatás már csak ilyen. Az ügyvédem szerint én örülhetek hogy 120 napot kaptam anno 1 hálózat feltöréséért, ahol semmilyen kárt nem okoztam.
  • alien47 #12
    A megölt kézilabdázóért kaptak 6 évet. Ez a szerencsétlent meg majd lecsukják 8 -ra!
  • gothmog #11
    Szerintem meg annyi történt, hogy egy barkácsolt antennával lopta a wifit, amit a megcélzott router jelszavának feltörésével súlyosbított. De az nem hangzik olyan keményen, mint ez a megfogalmazás a szolgáltató rádióhullámú hálózatának űdedurva meghekkülésérűl.
    Ja, az akadozás meg valszeg azért volt, mert a lopott wifin aztán torrentezni kezdett.
  • vision5 #10
    Igazságtalanság lenne lecsukni. Inkább adjanak neki munkát.
  • elektor #9
    Fél óra ide-oda kapcsolgatás után adják a "szakembert" az internet szolgáltatónál aki az üres konzerves doboz szintjén ad használható tippet műszaki segítség címén. Talán ha az említett ötletgazda ülne ott jobban járnánk mi akik fizetünk a szakadásmenetes internetért és az Ígért sávszélességért. Van már bank aki a kreativitást inkább munkatársként magához húzza mint zsiványnak titulálja.
  • cateran #8
    "A férfi jövedelemmel nem rendelkezett, így internetelőfizetést sem tudott vásárolni, ám hulladék anyagokból, így kutyakonzerves dobozból és egy rozsdás parabolaantenna-tányérból működőképes vevőeszközt épített, amely felismerte egy szolgáltató rádióhullámú hálózatát - ismertette az esetet a szóvivő. A férfi ezt a szerkezetet egy laptophoz csatlakoztatta, és egy program segítségével feltörve a rendszert, létező előfizetők azonosítójával csatlakozott a hálózatra, amelyet jogosulatlanul, ingyen használt. "

    Ha ez igaz, akkor a kreativitas es rugalmassag olyan szintjet hozta, ami lenyugozo...ilyen tudassal es elmevel munkanelkuli? Bezzeg a hugom elethalalharcot folytat mindenfele ugyintezokkel odahaza, akiknek az agykapacitasa nem eri el az elottuk fekvo papirlapet...
    Kituntetest neki es valami neki valo munkat, nem bortont...
  • Tetsuo #7
    Az igazságszolgáltatás pont az igazság ellen van.
  • KopaszIsten #6
    thraw: A munkahely szerintem is jár neki egy IT cégnél, de csak miután letöltötte a börtön büntetését. :D :P
  • wkm #5
    A 2-8 év szabadságvesztésre gondoltál?