Gyurkity Péter

Nyolcmagos Huawei jöhet az MWC-n

A kínai gyártó egy nyolcmagos chippel ellátott példányt mutathat be a rendezvény alatt.

Közeledik a mobil szegmens egyik legfontosabb éves találkozójának idei kiadása, nem véletlen tehát, hogy egyre szaporodnak a pletykák a várható új jövevényekről. Ezúttal a Huawei állítólagos új fejlesztése került terítékre, amelyet a cég egy nyolcmagos chip köré épít.

Ez a chip nem más, mint a Kirin 920, amely az ARM big.LITTLE architektúrájára épít, ennek megfelelően négy gyorsabb, valamint négy lassabb, visszafogottabb magot tartalmaz. A 28 nanométeres gyártástechnológiával készülő példány egészen pontosan négy Cortex-A7 és négy Cortex-A9 maggal érkezik, ez tehát nem a legújabb fejlesztés - már csak azért sem, mert az ARM saját állítása szerint az új A17-es magok mintegy 60 százalékkal gyorsabbak, emellett pedig az energiafelhasználás terén is hatékonyabbak az elődöknél. Ilyen egységek találhatók többek között a szintén nyolcmagos MediaTek MT6595 chipben is, amely a napokban mutatkozott be, ez tehát jó eséllyel maga mögé utasítja a Huawei termékét.


Az egyéb, jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az MWC alatt bemutatandó Ascend D3 a már említett processzor mellett egy 5 hüvelykes, 1080p felbontást támogató érintőképernyőt, egy 16 megapixeles hátoldali kamerát, valamint egy fekete fém hátlapot hordoz majd, bár hivatalos információ eleddig nem látott napvilágot - az is előfordulhat, hogy a korábban megszellőztetett képek egy másik készüléket ábrázolnak.

Az MWC-ig már alig néhány nap van csak hátra, így nem kell sokáig várnunk, hogy ellenőrizhessük a hírt valódiságát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • #12
    Ok, de én itt processenként gondoltam. Mondjuk ha elég folyamat fut egy-egy alkalmazásban, akkor már azokat szétosztva minden ok. De ha épp csak egy program fut totál kakaón, na ha az nincs faszán szétosztva, akkor csak egy mag lesz terhelve nagyon. És szerintem még mindig ez a jellemző sajnos. A háttérbe tett folyamatok nagy része nem sok vizet zavar.
  • AgentKis #11
    Nem vészes szétosztani, sok egymás mellett futó folyamat van. Az üresjárat meg senkit sem zavar és olyankor a fogyasztás is picike...
  • #10
    ja mondjuk igen, ez ebben a formában egy jó megoldás
  • Inquisitor #9
    Ez jogos, de a 4+4 felépítés lényege, hogy 4 gyengébb és 4 erősebb mag közül annyi van bekapcsolva és olyan órajelen amire még szükség van.
    Másrészt olyan szörnyekhez, mint az Oppo Find 7, a "kis" 2560x1440-es kijelzővel, már kellhet a kraft egy nem full 3D csili-vili alkalmazás alá is, hogy "smooth" legyen.
  • #8
    Ok, azonban a GPU feladatait leszámítva nem triviális az egyéb feladatokat threadekre bontani, ergo a 8 mag az már határeset szinte PC-n is, hogy kihasználva van-e, vagy sem. És akkor még csak szaros mobilokról van szó.
  • zola2000 #7
    ja még annyit, hogy játék közben nem ilyen "zenéje" van ^^
  • zola2000 #6
    Ha látnád ezt a 10collos 4magos retina (alcor zest q933r) tabletemen ... medium grafikán, változna a véleményed:
    http://www.youtube.com/watch?v=wD5ISwgPyE4&hd=1

    meg a gépet nehezebb elővenni melóhelyen/vonaton mint a telefont, meg tableten is sok játék megy gamepaddal, van rajta HDMI kimenet, szóval ez a jöv...jelen.
  • #5
    ilyet gépen szoktunk játszani és nem tapiképernyőn
  • DontKillMe #4
    A Zoppónak már relatíve régóta van 8 magos procival ellátott tellája. Nem rossz. :D.
  • Inquisitor #3
    MTK kint van már egy nyolc magossal, az új LTE-s verzióból meg kapásból kétféle jött ki. Legalább lesz egy kis verseny.