Gyurkity Péter

Jön a Huawei Ascend Mate 2

A kínai gyártó saját phablet megoldásának második változatával készül, amelyről már ki is szivárogtak az első képek - néhány hardveres változásra számíthatunk.

Az Ascend Mate bemutatkozásáról még márciusban írtunk, hiszen a cég a CES alatt rántotta le a leplet a 6 hüvelykesek kategóriájába tartozó fejlesztésről. Azóta több más változatot is piacra dobtak, ám a most megjelent képek arra utalnak, hogy készülnek a közvetlen utóddal.


Az okostelefon, amely állítólag egyszerűen az Ascend Mate 2 név alatt jelenne meg, több hardveres jellemző esetében is változást hoz magával. A 6,1 hüvelykes érintőképernyő például ezúttal már az 1080p felbontást támogatná, ehhez pedig egy négymagos, 1,6 GHz-en futó HiSilicon Kirin 910 chipet kapnánk (a Mali-450 grafikus vezérlő társaságában). A teljes listán emellett 2 GB RAM, egy 16 GB-os belső tároló, valamint az Android 4.2.2 szerepel, ez utóbbi természetesen az Emotion kezelőfelületre támaszkodna.

A képek nagyjából egybevágnak azon korai példányokkal, amelyek még három hónappal ezelőtt láttak napvilágot. A szintén kínai portálon felbukkant felvételek a készülék kijelzőjét, hátoldalát, valamint oldalát is megmutatják nekünk, itt a fizikai gombok és a csatlakozók is jól kivehetők. Az említett hardveres és szoftveres jellemzők egy magát jól értesültnek beállító forrásól származnak, ám mivel hivatalos információ még nem elérhető, így azokat kellő óvatossággal illik kezelni. A cég remélhetőleg néhány héten belül hivatalosan is bejelenti a fejlesztést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!