Szekeres Viktor

Jó pár új jelenet a Bosszúállók 2 új előzetesében

A gyenge előző trailer után végre megmutatta a Disney hogy kell előzetest csinálni!

Végre újdonságot is tudott mutatni a Disney marketingkampánya a Bosszúállók második részével, az Ultron korával kapcsolatban. Az Avengers: Age of Ultron tévés előzetese ugyanis eddig nem látott jeleneteket is tartalmaz, ezzel csökkentve tovább azok élményét, akik annak ellenére nézik meg a filmhez készített újabb és újabb reklámokat, hogy pontosan tudják, már az első napon ott lesznek a moziteremben.


Az Ultron kora sokak szerint az év legnagyobb bevételű filmje lesz, ami még akkor sem tűnik merész kijelentésnek, ha egy Star Wars-filmet is láthatunk 2015-ben, hiszen az első Bosszúállók-mozifilm bevételével minden korábbi Csillagok háborúja-epizódot lepipált. Sőt, 623 millió dolláros amerikai bevételt első bemutató után eddig csak az Avatar ért el (a Titanic is csak egy 3D-s újrapremiert követően ért el ilyen magasságokat). A film összbevétele 1,518 milliárd dollár lett, mely az említett két, 2 milliárdon túli James Cameron-film mögött minden idők harmadik legjobb teljesítménye. Azonban a Bosszúállók-franchise nemzetközi színtéren még mindenképp gyarapodhat, hiszen a 895 milliós bevételnél az utolsó Harry Potter-film jóval több pénzt hozott konyhára Amerikán kívül, 960 millió dollárt.


A Joss Whedon által rendezett film Európa nagy részében április 23-tól, Amerikában pedig május elsejétől lesz látható a mozikban, nálunk azonban a Disney korlátozott embargója miatt további egy hetet kell még várnunk arra, hogy láthassuk a Robert Downey Jr., Chris Hemsworth, Mark Ruffalo, Paul Bettany, Chris Evans, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Samuel L. Jackson, Aaron Taylor-Johnson, Elizabeth Olsen, James Spader, Cobie Smulders és Thomas Kretschmann főszereplésével készül mozit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #5
    hamarosan bevezetnek egy új kategóriát az Oscarnál: a legjobb előzetes :D
  • Ender Wiggin #4
    Én meg még mindig nem értem, hogy mit számít, hogy egy tréler jó-e vagy sem? A jó trélerből még lehet szar film. Mondjuk szar trélerből ritkábban lesz jó film, az igaz... De hát szuperhős-filmről van szó, viszonyleg alacsonyabban van a léc.
  • Gerysama007 #3
    Ha ez igaz, akkor üdítő tudni hogy mennyire összedolgoznak az Sg-nél a kollégák. Hogy mennyire vannak tisztában azzal hogy mi jelenik meg az oldalukon és hogy mi a társának a véleménye illetve hogy mennyire olvasnak utána a témának (hacsak ezt a filmet vesszük) hogy mi jelent meg erről a filmről és mi annak a tartalma...a pocsék ízléstől pluszba eltekintve...
  • cylonflatus #2
    Mert kimaradt neki. Szerintem nem is látta, és az azelőttire gondol. Másra gondolni nem tudok, mert szerintem se volt gyenge a legutóbbi trailer sőt, annyira nem, hogy az volt a legütősebb eddig.
  • Gerysama007 #1
    Még mindig nem tudom miért lett gyenge a cikk író szerint az előzö trailer....