Szekeres Viktor

A The Walking Deadnél és az NCIS-nél nincs nézettebb

Hiába romlik a preferált sorozatok minősége, Amerika ízlése már évek óta nem változik.

Hihetetlen, hogy Amerika hosszú évek óta ugyanazt a két sorozatot részesíti leginkább kegyeiben, továbbra sincs változás a nézettségi szokásokban, sem új sorozat nem volt képes betörni a legfelsőbb körökben, sem régebbi, veterán szériák nem tudnak olyan nézettségnövekedést elérni, hogy letaszítsák a két mamutot a trónról. Természetesen az NCIS-ről és a The Walking Deadról van szó, melyek, utóbbi visszatérését követően immáron hivatalosan is, Amerika legnézettebb sorozatainak számítanak.

A keddi NCIS-t 18,8 millióan követték figyelemmel, ezzel a krimi a teljes lakosságot figyelembe véve vezeti a nézettségi toplistát, míg a The Walking Dead vasárnapi epizódja 10,1 millió fiatalt (18-49 éves korosztály) ültetett le a képernyők elé, ami ugyancsak első helyet eredményezett a korosztályban. Teljes lakosságban egyébként a második a The Big Bang Theory 17, a harmadik pedig az NCIS: New Orleans 16,5 millió nézővel, míg a fiatal korosztályt figyelembe véve jelenleg az Empire a második legnézettebb, a The Big Bang Theory pedig a harmadik - mindkét sorozat 5,5 millió 18-49 évest érdekel Amerikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mat666 #10
    Nagy kedvelője vagyok a sorozatnak de egyet értek veled én is így látom.
  • kalapos01 #9
    Csakhogy a nézettség nem csökken, hanem évről évre nő. Egy olyan csatornán nézték 18 millió az évadnyitót, amin 700 ezer néző mellett rendeltek be sorozatot a 2. évadra. Soha a büdös életbe nem fog ennyire lecsökkenni a nézettség. A világon nem volt még sorozat, ami 95% nézőt veszített, ez pedig a legnépszerűbb.

    Szóval elméletben hiába van igazad a kemény maggal, a képregény is pont ezt az utat írta le 2002 óta. Az elmúlt években a The Walking Dead az a képregény, ami folyamatosan növeli a példányszámát. Ilyet egy másik képregény sem volt képes ezt megtenni. Más példa nincs erre. Csak most állt be szintre.

    08/2005: The Walking Dead #21 - 17,668
    08/2006: The Walking Dead #30 - 20,540
    08/2007: The Walking Dead #40 - 22,989
    11/2008: The Walking Dead #54 - 24,093
    11/2009: The Walking Dead #67 - 24,666
    11/2010: The Walking Dead #79 - 28,971
    11/2011: The Walking Dead #91 - 31,813
    11/2012: The Walking Dead #104 - 57,456
    11/2013: The Walking Dead #116 - 69,913
    11/2014: The Walking Dead #134 - 68,093
  • Tinman #8
    Nem, nekem eszembe jutna sokféle út, lehet folytatni, nem ez a kérdés, hanem az, hogy akár én, akár a forgatókönyv írók kitalációjára mennyire lesz vevő a nép. Egy ideig még biztosan. Sok van a témában, de nem ennyire. El lehet-e húzni a végtelenségig? Persze. Súlyos nézőszám vesztés mellett? Kizárt.

    A képregény (vagy bármilyen képregény) mellett is egy idő után csak egy kemény mag marad meg, a többiek elpártolnak. Semmit nem lehet a végtelenségig húzni, komoly tábor elvesztése nélkül, csak az ilyen Barátok Közt szintű mocskokat. Ez utóbbinak, meg megvan a miértje, hogy ebben a birka országban, hogy mehet még mindig ez a sorozat...
  • Tinman #7
    Megdöglesztették az Enterprise-al. 1-2 szereplő kivételével rémes színészek, a korábbi ST részekből újra felhasznált sztorik, az 1. éved kb. nézhetetlen. Később beindul, de nem csoda, hogy a 4. évaddal ért véget a ST, mint sorozat.

    Az "új" mozifilmek nekem nem jönnek be, főleg azért nem mert egy alternatív ST univerzumban játszódik, amit eléggé nehezen nyelek le.
  • Ragnaar #6
    Első évad még kicsit döcögős de Game of thrones veri mindkettőt karakterekben, storyban egyaránt. Megvalósítás minősége kb. ugyanaz, bár ugye NCIS - ben nem kell zombikat meg sárkányokat megjeleníteni...
  • Ender Wiggin #5
    hát hogyne winnie. 7-8 évad. azt biztos elfelejtetted, hogy a képregényt csak nagyon lazán követi a sorozat. ahol már most vannak kreativitási gondok, mert mást sem tudnak, minthogy évente jön egy übergonosz társaság (vagy kettő), illetve, hogy megölik a legszerethetőbb, legjámborabb szereplőket. igen, ebben aztán tényleg van még 10 évad, nem 20 is. okos vagy.
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2015.02.13. 06:45:12
  • kalapos01 #4
    ezt most azért mondod, mert neked nem jutna eszedbe semmi? nem te írod. ugye most csak viccelsz? hogy a francba ne lehetne nyújtani a végtelenségig? ha valami pár ember életéről szól, akkor addig mesélheted az életük történetét, amíg meg nem halnak. de most komolyan, ott a képregény, aminek a felénél sem járnak. ha csak az eddig megjelent részeket feldolgozzák, az plusz 7-8 évad, és annak sincs vége, szóval 7-8 évad múlva még előttük lesz újabb 4-5 évad. plusz saját sztorikat is ki lehet találni.
    Utoljára szerkesztette: winnie, 2015.02.13. 05:14:05
  • TokraFan #3
    A trek-et nem döglesztették ki, hanem egyszerűen elbaszták. Pont ahogy a StarGate-t is. Treknél az új mozifilmek elég jól teljesítettek, bár magam részéről utálom ezt a Star Wars-osított bugyutácska J.J Tank módit.
  • TokraFan #2
    Ez mindent elárul az átlag szellemi nívóról...
  • Tinman #1
    A Walking Dead az a helyzet, hogy folyamatosan képes volt növelni a színvonalat, képes volt növelni a drámát és elérte azt, hogy még azok közül is sokan nézik, akik ki nem állhatják a zombis filmeket.

    DE! Az a baj, hogy lassan nincs tovább. Hová lehetne ezt még ragozni? Nem mondom 1-2 évadot még lehet nyújtani, talán egy mozifilm is beleférne, de lassan itt a vége. A végtelenségig nem nyelik le az emberek azt, hogy x részben jön egy új szereplő y-ban, meg elhullik, miközben a törzs mag továbbra is túlél. Jó a túlélést bámulni, jó a küzdelmet és a drámát átérezni, de a történetben már nincs túl sok patron.

    Eljutunk egy biztonságos helyre, belakjuk, szembesülünk azzal, hogy az adott régióban a zombikon kívül van más konkurencia is, összetűzés, menekülés restart. Ezt nem lehet a végtelenségig nyújtani.

    Nem lenne hülyeség +3 évad múlva lezárni a történetet Lost módra. Mindegy milyen hülye vége van, vége kell legyen "hamarosan", mert el fognak tőle pártolni a nézők és sokkal jobb a csúcson abbahagyni, mint pl. Star Trek módjára totál kidögleszteni a szériát.