Szekeres Viktor

A Gravitáció rendezőjének elege van a CGI-ből

Cuarón következő filmje nem egy CGI-gazdag alkotás lesz, így nem tér vissza Harry Potter világába.

A napokban merült fel a filmes sajtóban, hogy a Gravitáció és A Hatty Potter és az azkabani fogoly rendezője, Alfonso Cuarón visszatérhet Harry Potter világába. Mindez annak volt köszönhető, hogy a Warner felkérte őt, hogy rendezze meg a 2016. novemberében bemutatásra kerülő spinoff filmet, a Legendás állatok és megfigyelésüket (Fantastic Beasts and Where to Find Them). A Global Post azonban a héten megszólaltatta a rendezőt, aki elmondta, hogy nem vállalja a feladatot annak ellenére, hogy nagyon szereti a Harry Potter-univerzumot.

Coarón elmondta a lapnak, hogy a fentiek ellenére azonban nem tér vissza, mert az elmúlt időszakban szinte csak vizuális effektekkel dolgozhatott, s ebből 5 év után elege lett egy kicsit. Következő filmjének tehát egy földhözragadtabb produkcióra vágyik, melyben a hangsúly nem a CGI-n van. Mindez természetesen nem áll távol a rendezőtől, hiszen első sikerfilmje, az Anyádat is! mindenképp ilyen volt, de Az ember gyermeke vagy a Szép remények sem csak az effektekről szólt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #1
    De jól megy valakinek, hogy visszautasít egy HP univerzumban játszódó rendezést :)