Szekeres Viktor

Ütős lesz a Gotham-tévésorozat

Batman városáról, Gothamről szól a Warner új tévésorozata, Bruce Wayne-nel, Macskanővel, Pingvinnel és persze Jokerrel. Végre itt az előzetes.

Amerikában a Fox csatorna már tavaly ősszel elkötelezte magát a Gotham című sorozat elkészítése mellett, ami azt jelentette, hogy komoly büntetést kellett volna fizetniük, ha az első forgatókönyv alapján készült pilotot nem rendelik be sorozatnak. Erre nem került sor, hiszen a pilot leforgatását és tesztelését követően a FOX összesen 16 részt kért be Denevérember világában játszódó bűnügyi sorozatból.


A Gotham afféle előzménysorozat lesz olyan tekintetben, hogy a legutóbbi filmek előtt 20-30 évvel játszódik, akkor, amikor Bruce Wayne még gyerek, sőt, mint az a fenti előzetesből kiderül, akkor, amikor valaki megöli a szüleit. Azonban a széria történetében középpontjában nem a leendő Denevérember állna, hanem James Gordon, aki ekkor még nem rendőrparancsnok, hanem mindössze valamivel több, mint mezei rendőr.

A meglehetősen sötét tónusú, Gothamben játszódó történet azonban nem csak Gordon életével és előremenetelével fog foglalkozni, hanem a DC-univerzum ismert gonosztevőinek is eredettörténetéül szolgál. Rengeteg neves rosszfiút láthatunk a sorozatban azokból a időkből, amikor még vagy nem voltak "rosszak", vagy csak pitiáner bűnözőként működtek, s talán arra is fény derül, hogy mi sodorta át őket a "sötét oldalra".


Az állandó jelleggel előforduló karakterek között szerepet kap többek között Macskanő, Pingvin, Méregcsók és Rébusz fiatalkori énje is, de persze más ismert figurák is megkapják a maguk sztoriját, például Joker. Őt azonban először még nem mutatják be, így jó eséllyel valamelyik civil karakterből építik fel.

A sorozat egyértelmű főszereplője Ben McKenzie lesz, ő alakíthatja Gordont, mellette jobbára fiatal színészeket láthatunk (Camren Bicondova, Cory Michael Smith, David Mazouz, Robin Lord Taylor, Victoria Cartagena), de szerencsére több veterán is feltűnik - például Donal Logue, aki Gordon partnerét, aki a jól ismert Harvey Bullock bőrébe bújik, a Bruce Wayne inasát, Alfredet alakító Sean Pertwee, valamint Jada Pinkett Smith is, aki egy helyi gengsztert játszhat, Fish Mooney-t, akinek a karakterét a sorozat kedvéért találták ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #6
    Ütős lesz? Nem büntet? :D
    Jó lenne ha definiálnád, hogy nálad mit jelent az ütős és a büntet.
    Köszi
  • bmw #5
    Na az mar 2 bites.....
  • zetortraktor #4
    Szerencsére nem egybiteseknek készül, akiknek kütyü meg szex kell. Itt a történetre és a hangulatra fognak rámenni.
  • CairoJack #3
    Hááááttt... Nekem úgy fest itt nincsenek jó jelmezek, kütyük. Innentől kezdve csak a szex mentheti meg ezt a sorozatot. Ha az se lesz... :(
  • kabel15 #2
    Szerintem jó kis sorozat lesz, bár legkevésbé érdekel Batman és Gordon élete, sokkal inkább a "gonoszok" előtörténetére mit találnak ki.
  • Ender Wiggin #1
    nem biztos, hogy megéri a szezon végét. gordon - pláne ez a kis mitugrász - nem valami érdekes arc. és már feldolgozták az egész életét - az alternatívot is, mikor nem lánya született, hanem fia - többször is. pinkett meg, úristen, mumifikálódott a mátrix óta.