Szekeres Viktor

Megvan A bosszúállók 2 másik főgonosza?

Egy vírusnak gazdatestül szolgáló német báró lehet a második The Avengers főgonosza.

Messze még A bosszúállók második részének premierje, még a forgatás sem kezdődött el, sőt, a szereposztás is mindössze pár kulcsszerepre korlátozódott, de nemsokára elindulnak az előkészületek - s addig is lehet találgatni, hogy mit tervez ezúttal Joss Whedon. Ha szuperhősös képregényekről van szó, akkor természetesen a LatinoReview nem szokott találgatni, s ezúttal is egy olyan értesülésükről írtak, mely a Marvel-filmekkel, egész pontosan a The Avengers 2-vel kapcsolatos.


A lap szerint A bosszúállók 2 írója nem éri be egyetlen fő rosszfiúval, hanem egy másodikat is behoz mellé. A LR forrásai szerint ő pedig nem lesz más, mint Wolfgang von Strucker báró, a Hydra elnevezésű terroristaszervezet egyik vezetője. Strucker először 1964-ben jelent meg képregényben, mégpedig a Sgt. Fury and his Howling Commandos egyik számában. A báró egy "halálspóra vírus" gazdatestévé válik, ami révén kiemelkedő gyógyulási képességre tesz szert, valamint nem öregedik tovább. A csavar mindebben az, hogy ha meghal, akkor a vírus szétterjed a levegőben és minden életet kiírt a Föld színéről.

A Latino Review két színész nevét, Marton Csokasét és Dougray Scottét is említi a szereppel kapcsolatban, melyről megerősítés a Marvel Studios részéről természetesen nem érkezett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)