Szekeres Viktor

A Thor 2 van, ahol még A bosszúállókat is leverte

Kínában a Thor: Sötét világ után nagyobb az érdeklődés, mint tavaly A bosszúállók esetében, arról nem is beszélve, hogy a Marvel képregényfilmje az ázsiai országban pár nap alatt több bevételt ért el, mint az első rész összesen.

A Thor második részét, a Sötét világot csak pénteken mutatták be Amerikában, ahol 86 millió dolláros nyitóhétvégét produkált, azonban világszerte már másfél hete látható a film, s ennek köszönhetően az Amerikán kívüli bevételek a hétvégi 94 millióval már 241 milliónál tartanak. a film, amely már a nemzetközi piacok 92%-án bemutatásra került (nálunk még nem...) az előző epizódokkal összehasonlítva talán Kínában szerepelt a legjobban, ugyanis ott 19,6 millió dolláros nyitányt produkált, ami nem elég, hogy összességében több, mint amennyi az első rész teljes bevétele volt az ázsiai országban, de még A bosszúállók nyitányát is meghaladja, ami kivételes bravúrnak számít.

A Thor: Sötét világ tehát az Avengers-effektusnak, azaz a Whedon-film által hozott plusz nézőknek köszönhetően napokon belül túl fogja szárnyalni az első rész 268 milliós nemzetközi bevételeit, s már biztosra vehető, hogy legalább 400 millió dollárt fog produkálni Amerikán kívül. Összességében a Thor: Sötét világ Amerika után eddig Franciaországban termelte a legtöbb bevételt, 32 millió dollárt. Ami még kiemelendő, az a film angol teljesítménye, ugyanis a szigetországban a 9,8 milliós bevétel 89%-a 3D-s előadásokon termelődött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Deus Ex #4
    Thor még Starkot és Hulkot se tudta leverni külön-külön, szóval nem veszem be, hogy most az összes Bosszúállót egyedül leverte..
  • sandor8206 #3
    hát amit a warner csinál az szánalmas JL-val (marvelhez képest)
  • zetortraktor #2
    Már több, mint 50 éve építik az univerzumot elég nagy lelkesedéssel, csak most jutottak el a mozgóképig. :) A DC bezzeg több, mint 70 év lemaradásban van.
  • sandor8206 #1
    nem vagyok egy comic-fan, de amit a marvel csinált az dicséretes, már szinte nem is frencsájz épít hanem "univerzumot", bár van 1-2 filmjük amit a hátam közepére se, de lassan olyan lesz mint egy tv-sorozat, ahol vannak jobb és rosszabb részek de az egész működik és WAO!!!-faktor
    lassan kíváncsi vagyok, hogy hova fut ki a dolog mert nagyon úgy nézz ki phase 1 és phase 2 összefügg és egy még nagyobb "dolog" kerekedik mint az Avengers