Szekeres Viktor
2015-ben jöhet a Star Trek 3 és már meg is van a rendező?
Egy remekül sikerült független scifi rendezőjére kívánják rá bízni a következő Star Trek-epizód készítését, mely a tervek szerint alig két évvel az idei rész után, már 2015-ben bemutatásra kerülne a mozikban.
Mint az ismert, a Star Trek és a Sötétségben - Star Trek rendezője, J.J. Abrams a Csillagok háborúja következő epizódjának készítésével van elfoglalva, így nem viheti tovább a Gene Roddenberry nevéhez fűződő franchise mozis rebootját. Gond egy szál sem, hiszen a Deadline értesülései szerint a Paramount stúdiónak egészen konkrét elképzelései vannak az utódjáról, hiszen már meg is kezdődtek a tárgyalások Joe Cornish-sal.
A 45 éves angol rendező személye első pillantásra meglepőnek tűnhet, hiszen eddig mindössze egyetlen film, az Idegen arcokat (Attack the Block) fűzhető a nevéhez azonban mindez egybevág a jelenlegi hollywoodi trenddel, miszerint kis, független filmek készítőire bíznak nagy költségvetésű közönségprodukciókat. Cornish egyébként csak mozis rendezőként tapasztalatlanabb, hiszen korábban bőven akadt tévés munkája, ráadásul forgatókönyvíróként olyan filmeket jegyez, mint a Tintin kalandjai, vagy a nemsokára bemutatásra kerülő Hangyaember.
A tervek szerint egyébként a Star Trek 3 forgatására nyáron kerülne sor, ami azt jelentheti, hogy a Paramount 2015-ös premierben gondolkodik.