Berta Sándor

150 tesztautót készíttet a Google

A gépkocsikat egy Detroit melletti cég gyárthatja. A szeptemberben elkészülő tesztpéldányok után még öt év a bolti forgalmazás.

Chris Urmson, a vállalat projektvezetője kijelentette, hogy 150 tesztautót építtetnek a Roush nevű vállalattal, amelynek székhelye az amerikai autógyártás fővárosának számító Detroit mellett található. A programban a társaság partnerei között lesz az RCO, a ZF Lenksysteme, a Continental, a Bosch, a FRIMO, a LG Electronics, a Prefix és számos más cég. Az új járművek tavasszal jelenhetnek meg a kaliforniai utakon.

Joe Hinrichs, a Ford amerikai elnöke azt hangsúlyozta, hogy a mai világban Detroit és a Szilícium-völgy partnerek. Urmson ehhez hozzátette, hogy több száz csapat dolgozik a programon Kaliforniában és Detroit környékén. Szerinte téves dolog lenne az állítani, hogy csak a Szilícium-völgy az egyetlen hely, ahol az innováció működik. Ők mindenesetre azt szeretnék, hogy ezek a járművek öt éven belül megjelenjenek a piacon. Samir Salman, a Continental North America ügyvezetője azt nyilatkozta, hogy a projekt egy fontos lépés lehet a közlekedési balesetek nélküli világ megvalósítása felé, és mindez egyúttal jelentős mértékben bővítheti az egyéni mobilitást.

A Google tavaly májusban mutatta be első robotautója prototípusát, amelyben nem voltak kormány és pedálok. Akkor Urmson azt mondta, hogy a tervek alapján kb. 100 gépkocsit készítenének tesztelési célokból, de a prototípusokba eleinte még a hagyományos vezérlőelemeket építenék be, majd ezt követően Kaliforniában kormány nélküli változatokat tesztelnének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Érdekes az autók formavilága. Lehet, hogy majd először gyerekeknek szánják, akikk szépen megszokják hogy mobilappal hívják a kocsit, ami biztonságosan elviszi őket bárhova.