Berta Sándor

Új üzleti modelleket hozhat az autópiac átalakulása

A közeljövő autói miatt alaposan átalakul a közúti járművek piaca és új üzleti modellek jöhetnek létre. Az együttműködésre jó példa az LG és a Mercedes kapcsolata.

Az IT és a hálózatba kötöttség egyre fontosabbá válik a gépkocsik területén, ahol a gyártóknak és a partnereiknek új vetélytársakkal kell megküzdeniük: a hardver- és a szoftverszállítókkal. Armin Schmidt, az Advanced Telematic Systems (ATS) berlini startup vezetője szerint már a PC-k és a mobiltelefonok esetében is azt lehetett megfigyelni, hogy a hardvergyártókat folyamatosan háttérbe szorították a szoftverek és a szolgáltatások.

Marius Zöllner, az FZI nevű informatikai kutatóközpont szakértője arra számít, hogy a két ágazat között nem lesz átfedés, sokkal inkább egymás mellett, egymást kiegészítve fognak továbbra is létezni. Ugyanakkor nagy kihívást jelent majd összehangolni ezt a két - eltérő innovációs ciklusokkal rendelkező - világot. Az újjáalakuló piacon a hagyományos autógyártók mellett jelen lesznek az új szolgáltatásokat kínáló cégek is. Zöllner szerint a járművek a jövőben szoftverfrissítések és alkalmazások segítségével egészülnek majd ki új vezetési funkciókkal.


Az nVidia két lábbal taposott a gázra az autóipari fejlesztések terén

Az is biztosnak tűnik, hogy a fejlesztések dinamikája már nem annyira például a motoroktól fog függeni, hanem sokkal inkább a gépkocsihasználattal összefüggő adatoktól és az intelligens szolgáltatásoktól. Armin Schmidt közölte, hogy az olyan IT-vállalatok, mint a Google és az Apple több adatot akarnak kinyerni az autókból. Az ATS szoftvereket fejleszt ki az információk ellenőrzésére és német, valamint japán gyártók egyaránt az ügyfelei közé tartoznak. A járművek, a vezetési adatok és az intelligens felhőszolgáltatások összekötése új üzleti modellek kialakulásához vezethet. "Az információk értéke hatalmas. A piacon jelentős mozgás van. Most keverik meg a kártyákat, a dolog végkimenetele ugyanakkor még nyitott" - szögezte le Schmidt.

A kapcsolatra jó példa az LG és a Mercedes minapi bejelentése, miszerint a két cég a jövőben közösen fejlesztheti a vezetést segítő megoldásokat. A Mercedes-Benz és az LG intelligensebbé tennék a közúti közlekedést. A dél-koreai társaság a jövőben közösen dolgozna a német óriáscéggel egy "intelligens vezetési kísérleten", amelynek köszönhetően az önállóan közlekedő autók víziójához egy lépéssel közelebb kerülhetnek.

A jövőben a gépkocsik egyre inkább olyan járművekké válhatnak, amelyekben a vezetők csupán utasok. Az LG sajtóközleménye szerint először a vezetőt segítő fejlett rendszerek (ADAS) következő generációján fognak dolgozni. A vállalat bemutatott két kamerát, a szükséges technológiát pedig a Mercedes licenceli az LG-től. Cserébe a dél-koreai gyártó profitálna a német konszern néhány évvel ezelőtt bemutatott 6D nevű technológiájából, amelynél az autó képes vészhelyzetben önállóan beavatkozni. A szakemberek tehát két már létező rendszerre építenek és megpróbálják ötvözni azok előnyeit. Fontos ugyanakkor, hogy a megoldások csak kiegészítő elemek, továbbra is az ember lesz a legfontosabb.


Az LG egy ideje már létrehozta a járműtechnológiai részlegét és 2013 közepén megalapította saját leányvállalatát is. A mérnökök többek között olyan kamerarendszereket készítenek, amelyek támogatják az automatikus fékezést vészhelyzetekben, a gyalogos- és a kerékpáros-védelmet, illetve segítenek a gépkocsit az adott sávban tartani. Woo-jong Lee, az LG járműcégének elnök-vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a Mercedes-Benz ideális partner a számukra. Az LG Display több, mint egy évtizede készít TFT LCD-képernyőket a gépkocsikhoz és szeretne ezen a területen meghatározó lenni. Többek között olyan partnerei vannak, mint a Daimler-Benz, a Toyota, a Honda, a Hyundai, a KIA és a General Motors. Jelenleg a negyedik legnagyobb autóipari LCD-gyártó, a piaci részesedése 13 százalék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SirBubu #11
    "NE BUZERÁLD A TELEFONOD, MERT ELTÖRÖM A KEZED!"

    ...OSZT MÖHECC HAZA GYALOG VAGY BUSSZA!"
    Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2015.01.10. 11:16:10
  • SirBubu #10
    bár lehet hogy ilyenek ellen olyan egyszerű táblákkal is lehetne védekezni, amiken ez a felirat áll: "NE BUZERÁLD A TELEFONOD, MERT ELTÖRÖM A KEZED!"

    modjuk lehet hogy pont nem látnák, mert a telefonjukat buzerálnák. na, mindegy, csak egy kósza ötlet volt
  • SirBubu #9
    halgatyó, azért azt is vedd figyelembe, hogy az automata autó nagyon is jól jöhetne azoknak a trendi embereknek, akik imádnak még autóvezetés közben is az okostelefonjukkal meg a tablettájukkal szöszmötölni, aztán jobbik esetben csak a fára csavarodnak fel/belefordulnak az árokba (azaz csak önmagukat meg utasaikat nyírják ki), rosszabbik esetben viszont frontális ütközést okoznak, esetleg vétlenek halálát okozva
  • Sir Quno Jedi #8
    Múltkor mutattak olyan fényszórókat autóba, ami nem világítja meg az esőcseppeket. Nagyon faja, mert gyakorlatilag semmi ellenfény nem jön és tökéletesen át lehet így látni a vízfüggönyön. Az elve is faja, mert figyeli a kamera az esőt (like kinect) és ahol cseppek vannak, ott maszkolja a fényvetőt (mint egy lcd display, vagy dlp projector chip) és így a fény csak ott megy, ahol nincs csepp. Az eső murva lassú az ügyes elektronikához képest, így esélye sincs. NA erre mondom azt, hogy EZ tehnológia.
  • fade2black #7
    egyrészt nem kell megvenned....
    másrészt kb arról szól amiket sorolsz csak nálunk a kátyut kell figyelnie a biciklis... nem fontos.
    harmadrészt ez egy első lépés aminek a vége, hogy nem kell vezetned, nincs baleset és akár még a kátyút is kikerüli. De vhol el kell indulni...

  • halgatyó #6
    Elképesztő felesleges szarok. Némelyik gyártó már nagyon erőlködik, hogyan lehetne még több feleleges szart ránksózni drága pénzért persze.
    Pedig lehetne értelmes és fontos újításokat is beletenni az autókba. Például éjjellátó műszert, ami a képet a szélvédőre vetíti, és nem vakítja el a szembejövő fényszórója. Vagy olyan infrakamera, amely a ködben is lát. Vagy az úton lapuló mély kátyúra figyelmeztető rendszer.
    A közlekedés szervezése is történhetne intelligensebben. Például az útépítések melletti 30-as korlátozást azonnal meg lehetne szüntetni, ahogy az utolsó munkás levonult délután. Vagy az engedélyezett max. sebességet minden úton az aktuális útviszonyokhoz lehetne igazítani. Száraz úton, kis forgalom mellett 130 (nemcsak autópályán), erős forgalomnál ugyanott lehetne 90, csúszós nedves úton 70, jeges úton 30.... (csak hasból).
    A sorompók zárvatartását is sokkal intelligensebben lehetne szabályozni, hogy ne legyenek annyit feleslegesen zárva.
    Ha az autósok azt tapasztalnák végre, hogy a szabályozás az érdeküket szolgálja és nem a bosszantásukat, akkor sokkal jobban tisztelnék a szabályokat is, és a balesetek száma is csökkenne.
    Ja, hogy akkor nem lehetne lehúzni egy rakás büntetési pénzt, ami már bele van kalkulálva ELŐRE (!) a költségvetésbe...
    Valaki nagyon ránk akarja erőltetni ezt az önálóan közlekedő autót.
  • NEXUS6 #5
    Ha a hülyék ettől jobban vezetnek én nem bánom. Nem az alkohol, vagy a gyorshajtás vezet a balesetekhez, hanem ha valaki baromságot csinál. A legtöbb embernek ehhez nem kell innia sem, a balesetek 90%-át józanok okozzák!.
  • SirBubu #4
    azé lehet hogy nem kéne túlzottan elkapatni a szoftveres vonalat se, mer a végén meg/még kikönyököl a hajtókar a blokk oldalán
  • gombabácsi #3
    lufi
  • Cat #2
    Kamerás autóvideókat nézve most se gondolkodnak sokan, szóval csak nyerhetünk ezzel.