Gyurkity Péter

Európába jön az ingyenes mobilszolgáltató

A FreedomPop az Egyesült Királyságban is bevezeti szolgáltatását, az alap csomag itt is ingyenes.

A FreedomPop még 2012-ben rajtolt el az Egyesült Államokban, ahol rögtön ingyenes mobilszolgáltatást ígért azoknak, akik nem voltak megelégedve a nagy cégek ajánlataival. A Skype egykori alapítója, Niklas Zennstom, által létrehozott vállalkozás egy éve ígérte meg, hogy tovább terjeszkednek, erre pedig most nyáron kerül sor, mégpedig az Egyesült Királyságban.

Néhány módosításra is sor kerül azonban az eredeti ajánlathoz képest, amíg ugyanis a tengerentúlon az alap csomag keretében 500 perc beszélgetést, 500 SMS-t, valamint 500 MB adatot kínálnak ingyen a felhasználóknak, addig ez a bűvös szám az Egyesült Királyságban már 200-ra csökken, ez lesz tehát teljesen ingyenesen elérhető. A Three szolgáltató hálózatára támaszkodó cég itt is az egyéb kiegészítőkön keresné meg a túléléshez, majd pedig a remélt virágzáshoz szükséges pénzt, így például havi 2 fontért egy amerikai számot is beszerezhetnénk, illetve természetesen fizetnünk kellene az adatforgalmi korlát túllépéséért. A hívásokat egyébként speciális alkalmazáson keresztül bonyolítják le és nem minden telefont támogatnak.

Az ajánlat még így is vonzónak tűnik, különösen úgy, hogy több mint 60 országot hívhatnánk ingyenesen, a Jetsetter SIM révén pedig egy szintén ingyenes globális roamingcsomagot kínálnak, havi 100 MB-os adatforgalommal - ez elsőként az Egyesült Királyságban, Franciaországban, valamint Spanyolországban lesz igénybe vehető, majd pedig további 20 országra terjesztenék ki. A cég brit hivatalos oldala már elérhető, ám a rajt csak júliusban esedékes, így bőven lesz idő felkészülni a fogadásukra. Elsődleges céljuk azon cégek megfogása, akik olcsó belépő szintű csomagokat kínálnak havi 5-10 fontért, a költségek lefaragása érdekében pedig az MVNO hálózat és a WiFi calling kombinációját alkalmazzák majd.

A cég - valamint a hasonló ajánlatot kínáló esetleges riválisok - remélhetőleg belátható időn belül megjelennek majd a kontinens országaiban is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #6
    Erről a Kindle ingyenes 3g-je jut eszembe, ami hazánkban is működik.
  • kvp #5
    A szolgaltato gyakorlatilag egy ingyenes voip megoldast kombinal egy korlatozott, de ingyenes adatcsomaggal. Az adatcsomagban az extra keretet pedig az 500 perces voip beszelgetesre kuloniti el. A megoldas akkor nyereseges, ha eleg ember lepi tul az adat vagy beszelgetes keretet, amikor is jo vastagon kiszamlazzak nekik az extra koltsegeket. Az, hogy ha megsem fizetnek elegen ne vigye csodbe a ceget, foleg wifi-n es a partner szolgaltatojuk folosleges savszelessegen at probaljak atvinni a voip-es hivasokat. Igy konnyen elofordulhat, hogy ha eppen terhelt egy gsm cella es nincs a kozelben elerheto wifi, akkor se bejovo se kimeno hivast nem tud biztositani a szolgaltato. Ennek ellenere nem biztos, hogy nyereseges vagy legalabb nullszaldos lesz, mert ha a 'elofizetoik' tobbsege nem ker amerikai szamot es betartja a beszed/adat korlatokat, akkor meg azt a minimalis koltseget sem hozza vissza amibe a szabad adatkapacitas megvasarlasa kerul. Roviden szolva meglatjuk mennyire eletkepes az uzleti modelljuk...
  • fergusonpapa #4
    miért?
  • VolJin #3
    Én ezt még mindig nem értem.
  • cateran #2
    Haha..Three? Kozel es tavol a legszarabb nagyobb szolgaltato....Belvarosokat elhagyva a lefedettsege nulla kozeli (mondjuk ahol van, ott altalaban durvan hasit)
  • Tetsuo #1
    Felakasztatnám az efféle üzleti modellek kitalálóit. ;-)