SG.hu

Engedélyhez kell kötni a programozást?

Az USA 30 államában csak a külön szakmai vizsgát elvégző, engedéllyel rendelkező szoftvermérnökök dolgozhatnak közszolgáltatásokon.

Programok szabályozzák gyakorlatilag minden cselekedetünket: az autókban processzorok hada segíti A-ból B-be jutásunkat, a bankokban rettenetesen nagy adatbázisok és bonyolult algoritmusok tárolják és teszik visszakereshetővé pénzügyi tranzakcióinkat. Ennek ellenére az iparág máig képtelen olyan termékeket előállítani, amelyek megfelelnének minden elvárásnak. 1996-ban például egy négy műholdat cipelő Ariane űrrakéta negyven másodperccel indítás után robbant fel. Mint később a vizsgálatok kiderítették, az ok néhány rossz kódsor volt, a 16 bites integer nem tudta fogadni a 64 bites lebegőpontos számokat. Ez az aprócska bug a horizontális gyorsulás érzékelőjén keresztül láncreakciót indított el, ami a gyorsítórakéták hibás működését okozva a megsemmisüléshez vezetett.

Egy tavalyi felmérés szerint a szoftverprojektek alig 39 százaléka fejeződött be időben és a megadott költségkereten belül, és majdnem minden ötödikből egy hibás volt. Világszerte ezek a problémák összességében 3 billió dollárba kerülnek. "A programok fejlettségi szintje az autók 1930-as évekbeli állapotának felel meg" - nyilatkozta Dennis Frailey, az Elektromos és Elektronikus Mérnökök Intézetének tagja a Vice magazinnak. "Általánosságban véve nem a kiváló termékek készítése a cél, hanem a nyomás a gyors befejezés irányába hat."

De hogyan lehetne olyan irányba fejlődni, hogy a nagy szoftverprojektek ne egy rulettkerék valamely mezőjére feltett több millió dolláros tétekhez hasonlítsanak? Frailey javaslata szerint a programozóknak ugyanúgy engedélyt kellene szerezniük, ahogy például az orvosoknak vagy az ügyvédeknek, mielőtt saját praxist nyithatnának.

Az Amerikai Egyesült Államokban az oktatástól az orvosokig terjedő szakterületeken bizottságok adják ki a működési engedélyeket. Tavaly 30 államban a szoftvermérnök is felkerült erre a listára, azaz ezekben csak a helyi vizsgák elvégzése után lehet projekteken dolgozni. A tanúsítás megkövetelése azt jelenti, hogy ezek az államok felismerték a programozók felelősségét, így a közszolgáltatásokat - mint az elektromos hálózat és a csatornázás - monitorozó és vezérlő szoftvereket író embereknek ugyanúgy teljesíteniük kell bizonyos szabványokat, mint azon mérnököknek, akik megtervezik ezeket a rendszereket.

Egy 2009-es felmérés szerint az engedélyhez kötött rendszert a szoftvermérnökök kétharmada támogatta. A vizsgát kifejlesztő bizottság elnöke, Phillip Laplante szerint meg kell bizonyosodni arról, hogy például egy erőművet vezérlő szoftver írója valóban ért a szakmájához, és nem szabad kockadobásra feltenni a biztonságunkat. Várakozása szerint a következő évtizedben biztosan, de valószínűleg még hamarabb mind az 50 államban engedélyhez fogják kötni a szoftvermérnökök működését. A vizsgán kiemelt szerepet kap a kiberbiztonság és a magánélet kérdése.

Ellenzők szerint csupán néhány esetben történt emberélet veszélyeztetése, de tény, hogy történt ilyen. Ilyen volt például egy orvosi radiológiai terápiás eszköznél elkövetett hiba, aminek eredményeképpen az hat esetben a megadottnál százszor erősebb dózist sugárzott be egy rákos páciensnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #26
    Kevered a kompetenciát a tematikával. Ha érted hogy működik a DL, akkor baromi mindegy milyen nyelven tudsz programozni, bármelyikkel meg tudod csinálni. Sőt, pont a DL-hez még programozni sem kell tudni, papíron le lehet írni a működését.

    Az hogy új "verziók" jelennek meg rendszeresen, attól még a programozási alapok megmaradnak. Ha egy programozási nyelvet profi módon elsajátítottál, a többi nyelv megtanulása már egyszerű, csupán idő és energiabefektetésre van szükség hozzá.
  • Atyuska #25
    A leggyorsabban elavuló tudás a programozás.
    Kb másfél, két évente jönnek ki újabb verziók, amit ajánlatos követni, különben lemaradsz.
    Most az egyik nagy sláger "programozás" a mély tanulás, amihez a hagyományos értelembe vett programozói tudás kevés, teljesen más szemlélet kell hozzá, mint egy Python-nál pl.

    A cikkről annyit kell tudni, hogy az USA-ban sok tanfolyamot elvégzett programozó van, akiknek nincs diplomájuk. Ez kockázati tényező az energetikában, s érthető, hogy bizonyos szintű vizsgához szeretnék kötni a programozási alkalmasságot, hisz nagyobb felelősséggel jár, nagyobb kárt tudnak okozni, s akár életek is függhetnek tőlük.
  • kastil #24
    aztán majd jönnek a "megváltozott" hackerek, akik többé nem dolgozhatnak a szakmában.
  • M2 #23
    Szerintem úgy kell elképzelni, mint a honi közpénzből készült fejlesztéseknél: a pályázó cég csatolja a diplomák másolatait (cserébe ezeknek a diplomásoknak fizet valamilyen egyszeri szakértői díjat), aztán tök más emberekkel meg leprogramoztatja olcsón.
  • M2 #22
    És ez még egy jó hely! :-)

    Nálunk a speckó sosem jött meg, azt utólag a fejlesztőknek kellett megírni az "elkészült" program alapján.
    Gyakorlatilag a napi (reggeli) ötletelések mentén folyt a fejlesztés.
  • Nagydög #21
    Azert engem erdekelne, hogy folynak ezek a projektek az USA-ban. Kozzetesznek egy hirdetest, hogy programozokat keresunk eromuvek vezerlesenek fejlesztesehez, aztan az elso tiz jelentkezoe a melo? Nem cegeket biznak meg ezek fejlesztesevel, akik meg sajat maguk intezik a szakembereik felvetelet/alkalmazasat/minositeset?
  • Cat #20
    Csak te látsz ellentmondást. Ez a cikk a közszolgáltatásokra vonatkozik (erőművek vezérlése, csatornázási rendszerek monitorizása, repülésbiztonság stb.), ezeken életek múlhatnak, míg a másik kettő a logikus gondolkozásmód elsajátításáról, az egyszerű, saját magad által készített scriptekről szól.
  • xyl #19
    Csak a címek:

    Engedélyhez kell kötni a programozást?
    Mindenkinek tudnia kellene programozni?
    A programozás a 21. század nyelve

    Csak én látok itt ellentmondást? Jó, hogy azt nem írják elő, hogy mindenkinek kötelező a 120-as IQ.
  • MuldR #18
    Sajnos en is pont ezt tapasztaltam. :(
  • mrzed001 #17
    Rengeteg igazság le lett már lentebb írva, kiegészíteném:
    A szakember legyen annak a területnek a szaktekintélye.
    Én nem várnám el egy logopédustól hogy agyműtétet hajtson végre, pedig doktor-doktor mindkettő, nem ?!??
    Ne akarják, hogy valaki egyszerre legyen világklasszis kardiológus, agysebész, ortopéd sebész, aneszteziológus, gyerek sőt kutyadoki, meg még pszichiáter és lelkész is.
    Ilyen nincs.
    Vagy adatbázis, vagy hálózati, vagy ui, vagy service, vagy web, vagy designer, vagy 3d engine fejlesztő legyen. De annak tényleg a hozzáértő specialistája.
    Egy web fejlesztővel nem íratnék adatbázis modellt, egy designerrel meg 3d engine-t (és egyik se nem pszichiáter, sem lelkész hogy a többiek lelki békéjéért felelnie kellene, vagy idegbeteg embereket ápolni hogy együtt lehessen dolgozni velük).
    Ennyire egyszerű ez. Csak itt, meg máshol is a sok agyament hr-es (alias semmihez sem értek de én fogom megmondani kit vehetsz fel) mondja meg, hogy akkor mégis mi az igény és ki kell, hogy szerintük ki a szakember.

    Aki pedig tényleg szakember (nem elméleti, gyakorlati), letett már x+10 full komplett rendszert az asztalra, egyedül, csapatban, csapatot vezetve (vagy akár leprogramozta a világmindenség egyenletét megoldó programot) soha nem lesz elismerve. Ő a munkáját végezte, megkapja az órabérét és örüljön neki hogy még nem rúgták ki.

    Aki nem hiszi, az sorolja fel az ország 3 legjobb adatbázis, web fejlesztő, hálózati kommunikációs illetve rendszer-integrációs szakemberét ? (és nem a hozzá nem értő managert, aki learatja a babért, hanem a szakembert, vezető fejlesztőt aki kitalálta, összerakta, leprogramozta)
    Könnyebbet mondok, a top 3 banki vezető fejlesztőt ? (direkte nem osztályvezetőt írok ugyebár, hanem szakmai vezetőt)

    Senki ?

    Na itt van a probléma. De ha egy Big Bráner féle 'valóságshow' hőst vagy hősnőt kérnék (magyarán egy senkit), mindenki tudna benyögni legalább egyet.