Gyurkity Péter

2024-ig finanszíroznák a Nemzetközi Űrállomást

Az amerikaiak a jövő évtized közepéig folytatnák a finanszírozást, amennyiben partnerekre találnak.

A Fehér Ház sajtóközleményben jelentette be, hogy az amerikai kormányzat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) finanszírozásának kitolását határozta el, ezzel pedig 2024-ig biztosítanák a saját részhez szükséges forrásokat. Ez az állomás életének második meghosszabbítását jelenti, ám a partnerekre is szükség lesz.

Az ISS a kétezres években készült el, az eredeti tervekben pedig egy 2016-os határidő szerepelt, ezt követően állították volna le a legénység folyamatos jelenlétének gyakorlatát. 2010-ben a programban résztvevő országoknak már sikerült megállapodniuk arról, hogy 2020-ig kiterjesztik az üzemeltetést, most pedig az amerikai fél 2024-ig biztosítaná az általuk fizetett pénzösszeget. Ezt azonban attól teszik függővé, hogy a többi ország mennyiben támogatja majd az elhatározást, vagyis összefogás nélkül maradhat a korábbi határidő.

Az űrállomáson jelenleg - számos egyéb projekt mellett - az űrben való hosszabb tartózkodás emberi szervezetre történő hatásait vizsgálják, mivel ennek eredményeit még a húszas és harmincas években tervezett Hold-, illetve Mars-expedíciók elindulása előtt ki kell értékelni. A napokban számoltak be egy másik érdekes kísérletről, amelynek keretében 373 Celsius-fokra felhevített, 217 atmoszféra nyomás alatt tartott vízzel égetnének el különböző hulladékanyagokat, mivel a folyékony-gáz halmazállapotban lévő víz a bekövetkező oxidáció során nem eredményez lángokat.

A remélt pozitív eredményt a mindennapokban is hasznosítanák, ehhez azonban további munkára lesz szükség - addig is a NASA által közölt videóban megtekinthetjük a folyamatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #4
    Más egy óra, egy használati tárgy, ami a kezeden van és akkor minimális hőingásnak van kitéve, meg más egy repülő. A repülőkbe persze még nem jött be a tervezett elavulás, egy egy gépet évtizedekig használnak, mert pl. a tönkremenetelének komoly emberéletekben számolható kockázata van.

    Egy átlagos használati tárgy a jelenlegi anyagokkal tényleg gyak örök életűvé tehető, de ez senkinek nem érdeke, pusztán üzleti szempontok miatt. A repülők évtizedekig történő életben tartásához viszont folyamtos kűzdelemre, karbantartásra, műszaki kiszolgálásra van szükség, mert olyan nagy az igénybevétel. Pl egy repülőtérről felszállva ahol a napon 60-90 fokig is felmelegedhet a szerkezet pár percen belül mínusz 50 fokos környezetbe kerül, akár a csapadék jelentette komoly fizikai behatásokkal kísérve.

    Az űrállomás esetében detto ez a helyzet, sőt rosszabb: kint vákuum, belül emberi élet fenntartására alkalmas nyomás, a hőmérséklet is +/- több száz fokos tartományban változik egyes alkatrészeknél viszonylag rövid idő alatt. Az űrhajók csatlakozásakor, vagy az űrálomás pályamódosításakor egyes szerkezeti elemeknél koncentrálódó erők léphetnek fel. És mégegyszer, a repcsinél folyamatos vizsgálat/karbantartás van, az űrállomásnál inkább eseti. Kb ahhoz hasonlít, mintha a gépeket úgy üzemeltetnék, hogy csak azt cserélik és csak akkor, amikor elromlik. Ha ez a levegőben következik be, akkor az utasok így jártak.
    Csak mert ezekre az állomást alkotó egyedi egységekre nincs kidolgozott üzemeltetési eljárás, meg korlátozottak a karbantartási lehetőségek is.
  • wraithLord #3
    Nekem még nem ment semmi sem "tervezetten" tönkre. Vagy már vásárlás után kb. közvetlenül szar volt, vagy még mindig működik.
    Ha jobban belegondolok, elég hülyeség lenne ezt megcsinálni, mert ha két év alatt tönkremegy, akkor az ember nem vesz többet attól a gyártótól. Legalábbis én így lennék vele.
    Nem szoktam a cuccaimat (és soha nem is akartam) két-három évente váltogatni. Max. a PC-met (vagy alkatrészeit), de a régi attól még megmarad. A mobilom is most nyáron lesz 6 éves.

    Egyébként, amit én csinálok, (talán) az a ritkább. Szóval minek kellene tervezetten szart csinálni. Az persze más dolog, hogy ami olcsó, az valószínűleg kevésbé tartós...
  • Mekong Delta #2
    Lehet azért mert az ISS-t nem 2 év alatt tervezetten tönkremenő cuccokból csinálták mint kb mindent amit mi átlagemberek használunk..
  • NEXUS6 #1
    Na, majd ha ez esik le, akkor kell a fejeket lehúzni!

    Azért egyes elemei, már most 20 éves körüliek. Nem sok technikai eszköz van, ami eddig bírja nagy szerviz nélkül. Szal egyre inkább izgalmas dolog űrhajósnak lenni.;)