SG.hu

Véget ért a hollywoodi színész-szakszervezet sztrájkja

A hollywoodi színészcéh (SAG-AFTRA) előzetes megállapodásra jutott a film- és televízióstúdiókkal, és bejelentették, hogy csütörtökön délben véget ért Hollywood történetének eddigi leghosszabb, 118 napig tartó színészsztrájkja.

Május óta sztrájkolnak a hollywoodi írók, júliusban pedig a színészek léptek sztrájkba. Mindez azt jelentette, hogy az írók nem dolgozhattak sem forgatókönyveken, sem pedig forgatásokon nem működhetnek közre kreatív tisztségben, az amerikai színészszervezet tagjai pedig semmilyen munkát nem vállalhattak, még csak nem is reklámozhatták filmjeiket. Értelemszerűen ennek köszönhetően szinte mindegyik stúdiófilm forgatását fel kellett függeszteni (a független filmek sztrájkmentességet kérvényezhetnek), az őszi országos sorozatok premierjét pedig el kellett halasztani. Miután szeptember végén az írók sikeresen megegyeztek a stúdiókkal, ma hajnalban a másik fél is úgy tűnik, hogy felhagy a munkabeszüntetéssel.

A színészszakszervezet tárgyalóbizottsága a stúdiókkal kötött előzetes megállapodást titkos szavazással fogadta el. A megállapodást pénteken még a SAG-AFTRA országos testületének is jóvá kell hagynia. Az új, három évre szóló megállapodás először nyújt majd védelmet a mesterséges intelligenciával szemben, és a szakszervezet a bérek jelentős növekedését is elérte. A megállapodás értelmében a legtöbb minimálbér 7 százalékkal emelkedik, ami két százalékkal haladja meg a forgatókönyvírók (WGA) és a rendezők (DGA) céhe által elért emelést. A megállapodásban egy "streaming részvételi bónusz" is szerepel, továbbá a nyugdíj- és egészségügyi hozzájárulás is nő. A szakszervezet szerint a szerződés értéke több mint egymilliárd dollárra rúg.

A megállapodás lehetővé teszi, hogy a SAG-AFTRA-tagok fenntartható karriert építhessenek - hangsúlyozta a szakszervezet a tagságot tájékoztató emailben. Ben Whitehair, a tárgyalóbizottság tagja a megállapodás elfogadása után a szakszervezet "komoly győzelmének" nevezte az elért eredményt. Korántsem értek el mindent, amit akartak, de a következő, 2026-os tárgyaláson a kérdéses pontokra még visszatérhetnek majd. A megállapodás részleteit a SAG-AFTRA országos testületének szavazása után hozzák nyilvánosságra. A tárgyalóasztal másik oldalán ülő film- és televíziós producerek szövetsége (AMPTP) múlt pénteken terjesztette elő "utolsó, legjobb és végső" ajánlatát, amely a legnézettebb streaming-produkciókban szereplő színészek megnövelt bónuszát is tartalmazta, de nem szerepelt benne a szakszervezet által prioritásként kezelt kérdés, a részesedés az egyes streaming platformok bevételeiből.

Hátra van még a szakszervezet tagjainak szavazása a megállapodásról, ami akár egy hétig is eltarthat, de a sztrájkot már lefújták, ami azt jelenti, hogy a színészek azonnal munkába állhatnak. Hat hónapja a legtöbb televíziós és filmes produkció leállt a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja miatt. Amikor a színészek szakszervezete július közepén csatlakozott a sztrájkhoz, néhány független filmes produkciót leszámítva, már szinte minden produkció leállt. A stúdiók az elmúlt hetekben arra figyelmeztettek, hogy amennyiben nem születik meg gyorsan az előzetes megállapodás a felek között, oda lesz a 2023-24-es tévés évad, és a jövő nyári filmes szezon is megsínyli. Az idei előtt a leghosszabb színészsztrájk 95 napig tartott 1980-ban a tévés és filmprodukciós cégekkel szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #4
    (Valahol sajnálom, hogy az emberek tudatosan választják a tájékozatlanságot, és mondjuk egy magyar újságíró cikkét veszik szentírásnak ahelyett, hogy mondjuk elolvasnák egy író vagy a szervezetek vezetőinek kommünikéjét, amiből elsőkézből lehet tájékozódni.)
  • kalapos01 #3
    Pont fordítva, ezt a sztrájkot a nagyok vívták a kicsikért, már ha a színészekre célzol. Ráadásul az MI csak nagyon parányi részt képviselt az egészből, csak a sajtó fújta fel, mint divattémát - mivel az előző szerződés óta ütötte fel a fejét, így be akartak venni valami szabályozást, de ennyi, nem kell túllihegni. Aki azt hiszi, hogy a stúdiók mostantól olyan filmeket akarnak csinálni, amiket gép ír és gépemberek játszanak, és hogy ezek bombasikerek lesznek, azok el vannak tévedve.
  • Kotomicuki #2
    Inkább úgy fogalmaznék, hogy a társadalom mesterségesen szétszakított részei, külön-külön vívják meg a maguk harcát az életben maradásukért a robotizáció és a MI, teljesen szabályozatlan és így pusztító hatású térhódításával szemben.

    Valahogy az az érzésem, hogy a nagyok ezzel is jobban járnak majd, mint a kicsik, ahogy az már lenni szokott...
  • csicso82 #1
    Vihar a biliben.