Gyurkity Péter

Folytatja a munkát a Kepler űrteleszkóp

A jelek szerint még van elég üzemanyag az újabb megfigyelési fázisra.

A Kepler kapcsán legutóbb arról írtunk, hogy a hamarosan búcsúzó űrteleszkóp eredményeinek nagyjából fele fals pozitív lehet, itt tehát további munkára van szükség ahhoz, hogy visszaigazolják a potenciális exobolygók létezését. A megfigyelés azonban még nem állt le, hiszen a jelek szerint megindulhat a következő kör.

A NASA hivatalos bejelentése szerint a Kepler augusztus 24-én lépett az „alvó” üzemmódba, miután befejeződött a Campaign 18 megfigyelési fázis adatainak teljes letöltése. Ezt szeptember 5-én követte az újabb frissítés, amelyből megtudtuk, hogy a konfiguráció módosítását követően elindult a 19-ik periódus, a módosításra pedig azért volt szükség, mert problémát észleltek az egyik hajtóműnél, az pedig továbbra sem világos, hogy pontosan mennyi üzemanyag áll még rendelkezésre. A 600 millió dolláros eszköz mindenesetre folytatja a munkát, itt nyilván igyekeznek annyi adatot kinyerni, amennyit csak lehetséges, mielőtt végleg búcsút kell intenünk a teleszkópnak.

A küldetés 2013-ban egyébként már majdnem véget ért, akkor a reakciós kerekekből kettő mondta fel a szolgálatot. Ezt követően a K2-küldetéssel folytatták a megfigyelést, azóta pedig az akkor végrehajtott módosítások révén biztosították ezt, az eredeti, 2009-es start óta pedig összesen 2652 exobolygót igazoltak vissza a továbbított adatok révén, a szakemberek közreműködésével. A NASA szorosan figyelemmel követi a teleszkóp teljesítményét és hatékonyságát, a mostani hiba ugyanis valószínűleg befolyásolja majd a pontos fókuszálást, időközben pedig folytatódik az adatok kielemzése, amely szintén hónapokat vesz igénybe (miközben minden egyes megfigyelési kampány 80 napig tart, legalábbis a K2 elindulása óta).

A kutatóknak további 2700 esetben kell megerősíteniük az eredeti megfigyeléseket, itt tehát bőven van mit kielemezni, miközben a NASA új eszközei is szép sorban pályára állnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!