Gyurkity Péter

200 ezer csillag a NASA TESS első fotóján

Ezen pedig egyszerre több mint 200 ezer csillag bukkan fel.

Nem is olyan régen mi is beszámoltunk az amerikai űrügynökség soron következő új bolygóvadászának fellövéséről, most pedig újabb hírek futottak be. A teleszkóp úton van a számára kijelölt pálya felé, az egyik kamerát azonban már most letesztelték.

A TESS-küldetés friss fejleményéről a hivatalos oldalon adtak hírt, eszerint a komoly előrelépést biztosítani hivatott eszköz május 17-én repült el a Hold mellett, mintegy 8 ezer kilométeres távolságban, hogy a gravitációs lökésre támaszkodva később elérje a végső pályát. A 4 kamera egyikét eközben bekapcsolták, hogy 2 másodperces expozícióval elkészítsék az első felvételt. Ez ugyan még nem az első, tudományos minőségű példány (ezt csak később, valamikor júniusban teszik majd közzé), azonban a déli féltekén elhelyezkedő Kentaur csillagkép 200 ezer csillagját vehetjük most szemügyre.


A kép jobb felső sarkában a Coalsack-nebula látható, míg az bal alsó sarok felé a Beta Centauri csillag bukkan fel, igencsak fényesen. A végleges pályán, mind a 4 kamerát bekapcsolva, a TESS várhatóan 400-szor nagyobb területet fed majd le, a remények szerint pedig számos további exobolygót találunk majd meg ennek segítségével. Május 30-án egy utolsó begyújtással áll majd a teleszkóp a kijelölt, meglehetősen elnyújtott pályára, június közepén pedig megindulhat a tudományos küldetés. Akár több ezer új jelöltre bukkanhatunk majd, amelyek a saját csillaguk előtt való áthaladással jelzik majd nekünk jelenlétüket.

A várhatóan 2020-ban elinduló James Webb szolgáltat majd további információkat ezen bolygókról, egyeseket visszaigazolva, mások esetében pedig még részletesebb és pontosabb képet szolgáltatva róluk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!