Gyurkity Péter

Keret nélkül jön az Oppo F5

A szelfi-specialista is kipróbálja magát ezen a téren, de a képeknél is javulást ígérnek.

Kisebb szünetet követően számolunk be ismét az Oppo soron következő megoldásáról, hiszen legutóbb még június második felében írtunk a cég kapcsán egy új telefon megjelenéséről. Akkor egyszerre két változat rajtolt el, most pedig egy keret nélküli megoldásra számíthatunk.

A kínai gyártó – amely régiónkban is egyre jobban ismert – eddig többnyire az előlapi szelfikamerák kapcsán próbált valami újat, valami érdekeset nyújtani, most azonban követik a legfrissebb trendet, ami az előlapi keret alapos lefaragását jelenti. A napokban közzétett értesülések szerint ez olyannira jól sikerült, hogy gyakorlatilag teljes mértékben száműzték a kávát, így az előlapon kizárólag maga a kijelző tárul majd elénk, bár ennek pontos méretét egyelőre nem ismerjük. Azt azonban megtudtuk, hogy a támogatott felbontás ezúttal 2160 x 1080 pixel lesz, vagyis erre minden bizonnyal nem lesz különösebb panasz, de a szelfizést sem hanyagolják el, hiszen itt egy új megoldás segít majd a minél előnyösebb felvételek elkészítésében.

A cég illetékesei az „AI beauty recognition technology“ néven emlegetik ez utóbbi megoldást, amely állításuk szerint lehetővé teszi a telefon számára a tulajdonos arcvonásainak megjegyzését, valamint a fényviszonyok ennek megfelelő automatikus módosítását, hogy a saját magunkról lőtt képek minél jobban sikerüljenek. Ez reményeik szerint arckifejezéstől és a fotózási szögtől függetlenül megfelelő minőséget garantál majd a mindennapokban, bár ez nyilván majd csak a felhasználói visszajelzések alapján lesz visszaigazolható.

Az elkövetkező hetekben további hardveres részletekre számíthatunk, és bár a megjelenés kapcsán egyelőre ázsiai országokat soroltak csak fel (India, Indonézia, Malajzia, Mianmar, Tajvan, Vietnam, valamint Fülöp-szigetek), a beszerzés nyilván Európában sem lesz lehetetlen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Montanosz #8
    célszerűbb lenne kijelzőnélküli telefon :-D
  • barret #7
    Nem véletlenül hagyják el a keretet! Van egy "hülye" tulajdonsága,védi a kijelzőt...
    Nézz körül az ismerőseid között,majdnem a fele törött kijelzős telefont használ.
    Ez sok embert zavar,javítás drága,az egyetlen megoldás az új készülék vásárlása.
  • who am I 7 #6
    na. nem lehet mindenki olyan übermencs mint te. nyilván a te igényeid az unvierzum középpontjában foglalnak helyet, a legfontosabb/legobjektívebben legértelmesebb igények csarnokában, te nem vagy a sok "proli" közé való, nem is értem mit keresel itt?!!!! az ezsgé ezred rangú fórumán, az emberi faj evolúciójának csúcsa????!!!!!!
    Utoljára szerkesztette: who am I 7, 2017.10.17. 16:44:20
  • wraithLord #5
    Oké, csak megvárom a következő lovaskocsit, ami elvisz a legközelebbi településre. De majd csak a jövő hónapban jön újra. Mit ajánlasz, az a Medjamárt vagy mi jó? Abban vannak ilyen csudamasinák, amive drót nékű lehet telefonyáni?
  • Szathy #4
    Igenis innováció a dizájn területén. Tessék elmenni egy szolgáltató boltjába és megnézni a kiállított telefonokat. Elég csak rápillantani a valamelyik új Galaxy-ra és utána egyszerűen egy elavult doboznak tűnik minden más modell. De tényleg, menj el és nézd meg magad élőben. Képernyőn keresztül nem jön át.

    Az más kérdés, hogy erre a dizájnra hivatkozva az elmúlt hónapokban, egy-két évben úgy elszálltak az árak, mint a franc...
  • quatlander #3
    Keret nélkül? Akkor mi fogja össze a meglejelenítő panelt? A KEZEM?! Nyomorult kávahuszárok erre még ki...
    Utoljára szerkesztette: quatlander, 2017.10.17. 04:25:13
  • tom_pika #2
    Biztos sokakat lázba hoz, vagy ha nem, akkor addig hirdetik, amíg mindenki rá nem kattan.
  • wraithLord #1
    Most komolyan ez az új trend, hogy "keret néküliek" az okostelefonok? Mégis kit hoz ez lázba? Óriási innováció, nincs a képernyő két szélén a ház anyagával megegyező szegély. Szinte már sci-fiben érzem magam, mindig is erre vágytam. Rohanok is, és veszek belőle 5 kilót.