Gyurkity Péter

100 dolláros áron jön a Meizu M2

Az új Moto G-hez hasonló telefont kínál a gyártó, ám ahhoz képest csaknem féláron.

A héten már írtunk a Motorola hivatalos bemutatójáról, amelynek során mind az új Moto X, mind pedig az idei Moto G is megjelent a nagyközönség előtt. A Meizu csaknem ezzel egy időben rántotta le a leplet saját megoldásáról, amely a kínai hagyományoknak megfelelően sokat kínál egy igencsak kedvező áron.

A Meizu M2 jó eséllyel kedvező fogadtatásra talál majd, éspedig nemcsak Ázsiában, de az európai piacon is, hiszen a cég jó ideje kínál ingyenes szállítási lehetőséget, legalábbis ami az európai országokat illeti (az amerikai vásárlóknak egyéb úton-módon kell beszerezniük a kiszemelt példányokat). A telefon mindenképpen kellemes jellemzőkkel érkezik, hiszen a kereken 5 hüvelykes kijelző, a 720p felbontás, a 294 ppi pixelsűrűség, a négymagos, 1,3 GHz-en futó MediaTek MT6735 chip, valamint a 2 GB RAM és a 16 GB-os belső tároló mind-mind az idei Moto G specifikációjára emlékeztet, de az akkumulátor esetében sem látunk nagy eltérést, hiszen ez jelen esetben egy 2450 mAh-s példány.


A hátoldalon egy 13 megapixeles kamera kapott helyet, ezt pedig az előlapon egy 5 megapixeles változat egészíti ki. Ez megegyezik az M2 Note esetében látottakkal, vagyis reménykedhetünk abban, hogy a minőség terén sem lesz órási eltérés. A készülék fehér, kék, szürke, illetve rózsaszín külsővel lát majd napvilágot, az igazi vonzerőt azonban a hivatalos ár jelenti majd, hiszen ez mindössze 100 dollárnak felel meg, vagyis a Motorolához képest féláron dobnak piacra egy igencsak hasonló megoldást.

A szoftveres oldalon futó Android 5.1 Lollipop és a Flyme UI az első beszámolók szerint jól teljesít, itt pedig a dual-SIM opció is megtalálható (a nano-SIM helyett persze microSD-kártyát is alkalmazhatunk).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #9
    Ez erős túlzás, az alkatrészek ára kb. a készülék árának negyede és akkor fizetni kell a melósokat is, plusz kellene némi haszon. A kínai telefonok gyártói talán megelégszenek fele akkora profittal is, de egy készülék amiben pl. 80-100 dollár csak a kijelző, miért lenne 40-60 dollár csak neked?
  • zola2000 #8
    10et? Akkor vodafone smart4 kell neked :)
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2015.08.02. 09:25:43
  • Alexease #7
    Aranyaban gondoltam, a tobbihez kepest, amennyit en adnek ertuk. Az uj iPhone talan huszezret er(ne), a Samsung es hasonlok tizenotot, a tobbi max 10-et;D
  • PeeTeR #6
    ez nem a gany kinai kopi minoseg, ha arra vagysz keress wholesales szarokat ott talalsz dogivel
    Utoljára szerkesztette: PeeTeR, 2015.08.01. 21:50:27
  • Alexease #5
    Meg egy nullat csapjanak le a vegerol... ;)
  • arty #4
    aztán nyilván lefitymállnád, hogy a negyedmillás almateló mennyivel jobb... :))
    szal, csak a szokásos.

    amugy tényleg röhej, hogy nincs itthon motorola hivatalosan, miközben a G és X széria is rendesen odavág a csamcsungeldzsí duónak :(
  • PeeTeR #3
    meg ennyi penzert :o ha olyan szinten befogado kepes lenne mint anno HD2 - ertsd szarra lehet moddolni, mijo cucc lenne.. mar csak ezert megerne megvenni es tokolni rajta :D
  • ProgServ #2
    Teljesen kultúrált telefon, egész jó áron! :) Én elég erősen az Apple oldalán állok mint fejlesztő...de hardveresen is ez nem egy rossz telefon és egészen szépen néz ki (olyan Galaxy és Apple mix). :) Alapvetően útálom az Androidot de ennek adnék egy esélyt.
  • theone91 #1
    Inkább a Moto G. Legalábbis nálam. Azoknak jobban megéri a felár, akiket jobban vonz a nyers Google ökoszisztéma és a Motorola tökéletes és példaértékű hozzáállása az egész platformhoz. Kétlem, hogy a Meizu esetén éveken keresztül számíthatok félelmetesen gyors Android-updatekre.

    Kissé elkeserítő, hogy sem a Meizu telefonokat, sem a Motorola telefonjait sem vehetjük meg itthon hivatalos forgalmazásban, pedig a -valódi- középkategóriára égető szüksége van a magyar piacnak, hogy az emberek ne rettenjenek el örökre az Androidtól, azért mert vettek egy rossz telefont rossz ár-érték aránnyal. Nálunk a középkategória valahogy mindig felcsúszik a felső-kategória küszöbére, ha az árképzésről beszélünk, a nálunk kapható szar telefonok árából pedig nyugaton (és keleten ld. középkategóriás Meizu, Xiaomi) olyan elismert és minimális kompromisszum-listát felvonultató telefonokat vehetünk, mint pl. a Moto G.