Gyurkity Péter

Három telefont mutatott be a Meizu

Ezzel pedig egy fontos évfordulót ünnepel a kínai gyártó.

Kicsit nehéz elhinni, hogy a Meizu fennállásának 15. évfordulóját ünnepli, hiszen a cég korábban nem igazán volt ismert a kontinensen. Az elmúlt években a helyzet alaposan megváltozott, ma pedig már komolynak mondható érdeklődés is tapasztalható termékeik iránt, amely a hivatalos európai jelenléttel, valamint a kedvező árakkal magyarázható. Most egyszerre 3 telefont mutattak be.

A hivatalos oldal egyelőre csak Kínán belül mutatja meg nekünk a fontosabb részleteket, itt azonban az európai debütálásra is sort kerítenek majd a napokban. Eszerint a Meizu 15 Pro egy 5,95 hüvelykes 2K-kijelzőt kapott, az OLED-panelhez pedig az Exynos 8895 chip, 6 GB RAM, egy 64 vagy 128 GB-os tároló, egy 12 és 20 megapixeles szenzorból álló hátoldali iker-kamera, annak 20 megapixeles előlapi társa, valamint egy 3500 mAh-s akkumulátor csatlakozik, az Androidra épülő Flyme OS 7-es verziójával és az mCharge 4.0 gyorstöltési funkcióval. Az ár 475 dollár, a telefon fekete és arany színben lesz kapható.


A Meizu 15 ehhez képest egy 5,46 hüvelykes OLED-kijelzőt kapott 1080p felbontással. A teljesítményért itt a Snapdragon 660 chip felel, mégpedig 4 GB memória és egy 64 vagy 128 GB-os tároló kíséretében. A szoftver megegyezik a fenti példányéval, mint ahogy a kamerák is ugyanazok, bár a hátoldali iker-példány az EIS és az OIS közül már csak ez utóbbi támogatja. A készülék fekete, fehér, arany, valamint kék színben jelenik meg, szintén gyorstöltési funkcióval, míg a hivatalos ár 397 dollárnak felel meg. A megjelenés dátuma Kínában április 29., ám itt többek között az ukrán és a spanyol piacot is kiszemelték már maguknak.

A Meizu 15 Lite Kínában már meg sem jelenik, ami jól mutatja az idők változását. Ez a telefon egy 5,46 hüvelykes LCD-kijelzővel, a Snapdragon 626 chippel, 4 GB RAM-mal és 64 GB-os tárolóval, valamint egy 12 megapixeles hátoldali kamerával hivatott hódítani, a 3000 mAh-s akkumulátor pedig itt is támogatja a gyorstöltést. A felső notch mindhárom példányról hiányzik, ami nyilván sokaknak jó hír.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!