Mondjatok vicceket!
Egy viccnek nincs \"eredeti\", \"jobb\", \"rosszabb\", \"elrontott\", és egyéb hasonló jelzőkkel illetett változata. Változatok vannak, és mindenkinek az az eredeti/legjobb, amit először hallott, így felesleges beszólni azért, mert valaki más egy másik változatot ismer.
Egy viccnek nincs \"eredeti\", \"jobb\", \"rosszabb\", \"elrontott\", és egyéb hasonló jelzőkkel illetett változata. Változatok vannak, és mindenkinek az az eredeti/legjobb, amit először hallott, így felesleges beszólni azért, mert valaki más egy másik változatot ismer.
-
#18106
> Férfias voltam, vakmero, szabad és hosszú hajam volt.
>
>
>
> A feleség ismerkedett meg velem, és nem fordítva. A feleségem valósággal
> üldözött a szerelmével. Mindegy, hogy hova mentem, o már ott volt. Ennek
> már
> 12 éve. Akkoriban egy megrögzött motoros voltam, csak fekete pólót, kopott
> farmert és motoros csizmát hordtam, és hosszú hajam volt.
>
>
>
> Természetesen volt öltözékem a különleges alkalmakra is. Olyankor fekete
> pólóban, kopott farmerban és fehér tornacipoben jelentem meg.
>
>
>
> A házimunka csak gond volt, amit ha csak lehetett elkerültem.
>
>
>
> De szerettem magam és az életem. Így ismerkedett meg velem. "Te vagy az
> álompasim. Olyan férfias vagy, olyan vad és szabad."
>
>
>
> Hamarosan véget ért a szabadság, mert úgy döntöttünk, hogy
> összeházasodunk.
> Miért is ne, férfiasan vakmero voltam, majdnem szabad és hosszú hajam
> volt.
>
>
>
> Mindenesetre csak az esküvoig. Nem sokkal elotte hallom, hogy
> mondja: "Legalább fodrászhoz elmehetnél, végül is jönnek a szüleim az
> esküvore." Órákkal, - nem napokkal és végtelen könnyekkel késobb
> beleegyeztem és egy rövid divatos frizurát vágattam magamnak, mert
> mégiscsak szerettem ot, és akkor mi van, férfias voltam, vakmero,
> majdnem szabad és a fejemre nott. Olyan kedves voltam.
>
>
>
> "Szívem, úgy szeretlek, ahogy vagy" susogta nekem.
>
> Az élet rendben volt, bár a fejem kicsit fázott. Békés közöslétek hetei
> következtek amíg a nejem egy nap egy nagy táskával a hóna alatt
> megjelent elottem. Hozott egy inget, egy kötött mellényt/pulóvert (már
> a szó hallatára is futkos a hideg a hátamon) és egy új nadrágot és azt
> mondta: "Kérlek, próbáld fel ezeket." napokkal, hetekkel, nem
> hónapokkal és végtelen papírzsebkendovel késobb engedtem, és
> hordtam az inget, a kötött cuccot és a szövetnadrágot. Majd jött a
> fekete cipo, zakó, nyakkendo és divatkabát. De én férfias voltam,
> vakmero, halál csinos és a fejemre nott.
>
>
>
> Aztán következett a legnagyobb harc. A harc a motorért. Igazából nem
> tartott sokáig, mert a fekete öltönyben, ami mindig csíp és szúr, nem
> igazán lehet harcolni. És még a lakkcipo is nyomta a lábam, ami szintén
> megpuhított. De nem baj, férfias voltam, nyárspolgár, majdnem szabad
> és egy kombit vezettem, és a fejemre nott.
>
>
>
> Az évek során jöttek a harcok, amiket a könnyek tengerében mind
> elveszítettem. Mosogattam, vasaltam, bevásároltam, slágereket
> tanultam meg kívülrol, vörösbort ittam és vasárnaponként sétálni
> mentem. És akkor mi van - gondoltam én, papucs lettem, rab, szarul
> éreztem magam és a fejemre nott.
>
>
>
> Egy szép napon a feleségem elém állt becsomagolt boröndökkel a
> kezében és azt mondta: " Elhagylak." Teljesen meglepodve kérdeztem,
> hogy miért. "Már nem szeretlek, mert úgy megváltoztál. Már nem az a
> férfi vagy, akit valaha megismertem."
>
>
>
> Nemrég összefutottam vele. Az "új" pasija egy hosszú hajú motoros
> szakadt farmerban, tetoválásokkal, aki lesajnálóan nézett rám.
>
>
>
> Azt hiszem, hogy küldök neki egy sapkát.