• Tripax
    #21

    Jelenlegi jövőkép előleg

    2007. június 8.

    Nem várható klímamegállapodás a G8-csúcson:

    A németországi Heilegendammban tegnap este rendkívüli biztonsági intézkedések közepette megkezdődött a háromnapos G8-csúcsértekezlet, amelynek egyik legfontosabb témája a klímaváltozás elleni fellépés.

    Az üdülőhelyet 12 kilométer hosszú beton- és drótkerítéssel vették körül, hogy megakadályozzák a tüntetők behatolását. A házigazda, Angela Merkel német kancellár - aki jelenleg a nyolcak elnöke - már a találkozó előtt kétórás egyeztetést folytatott George W. Bush amerikai elnökkel a klímaváltozás elleni fellépés ügyében, de nyilvánvalóvá vált, hogy a találkozón nem várható kézzelfogható megállapodás.

    Bush közölte: szeretné ugyan, ha megállapodás jönne létre az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklése érdekében, de csak a 2012, azaz a kiotói egyezmény lejárta utáni időszakra vonatkozóan. Másrészt nem kíván mindenkire kötelező, számszerű célkitűzésekről megegyezni. Az 1997-ben született kiotói egyezmény értelmében 35 ipari országnak 2012-ig 5 százalékkal kellene csökkentenie a kibocsátás szintjét 1990-hez képest, de ezt Washington nem volt hajlandó aláírni.

    Értesülések szerint a megállapodás lénye - mint kiszivárgott - , hogy a nyolcak ha nem is kötelező jellegű, de mégis önkéntes korlátozásokat vállalnának a környezetet leginkább szennyező széndioxid kibocsátásának mérséklésére. Az Egyesült Államok állítólag hajlik annak elfogadására, hogy a 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyv utáni folyamatot az ENSZ vezényelje, míg az általa korábban javasolt konferencia egyfajta kiegészítő fórum lenne.

    A találkozón öt további ország, Brazília, Kína, India, Mexikó és Dél-Afrika vezetői is részt vesznek a fejlődő világ képviseletében. Megfigyelők szerint egyébként sem kizárt, hogy ez a mostani az utolsó csúcsértekezlet, amit ilyen keretek között rendeznek. Az Oroszországgal kiegészített hetek - az USA, Japán, Olaszország, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Kanada - korábban a világ legfejlettebb gazdasági hatalmát jelentették, de ez a felállás mára túlhaladottá vált. Kína és India már ma is a világ tíz legnagyobb gazdasága közé tartozik és hamarosan az első öt közé kerül. Brazília sem hagyható ki, miközben Kanada és Olaszország helye mára már kérdésessé vált. Európa egyébként is felül-, miközben Ázsia alulreprezentált.

    A G8 csúcstalálkozó mai napján amúgy a külpolitikai kérdésekről, mindenekelőtt a közel-keleti válságról, az iráni atomprogramról és Koszovóról tárgyalnak a nagyhatalmak vezetői. Előzőleg délelőtti ülésükön a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország vezetője kedvezően értékelte a világgazdasági helyzet alakulását, s egyetértett abban, hogy a globalizáció előnyeinek kihasználása érdekében erősíteni kell a párbeszédet a leggyorsabb ütemben fejlődő államokkal, mindenekelőtt Kínával, Indiával, Brazíliával, Mexikóval és Dél-Afrikával. Az említett országok vezetőivel a nyolcak állam- és kormányfői pénteken külön találkoznak.

    Az úgynevezett "küszöbországokkal", azaz a felzárkózókkal való párbeszéd mélyítését a G8 elnöki tisztségét betöltő Németország kezdeményezte, s a többiek támogatásukról biztosították a német kancellár javaslatát. Angela Merkel úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó államok aktív közreműködése nélkül kevés az esélye a globalizáció kedvező irányú alakításának, továbbá a legégetőbb világgazdasági gondok enyhítésének.

    Csütörtökön folytatódtak a tüntetések a csúcstalálkozó ellen. A hatóságok őrizetbe vették a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet néhány tagját, akik csónakokkal hatoltak be a Heiligendammot övező, parti vizekre, amelyeket a hatóságok biztonsági okokból lezártak. A Greenpeace közlése szerint a biztonsági szervek beavatkozása következtében néhány aktivistájuk könnyebben megsérült.Ugyancsak folytatódott a Heiligendammba vezető főbb útvonalak blokádja. A tüntetők és a rendőrök közötti nagyobb összetűzésre - legalábbis kora délutánig - nem került sor.

    2007. június 6.

    Gyors megoldás a globális felmelegedésre

    A globális felmelegedés miatt egyre nagyobb figyelmet kapnak a Föld hűtését szolgáló mesterséges megoldások.

    Legutóbb a Nap sugárzásának egy részét visszaverő pajzs szerepelt a hírekben, ami állhat a sztratoszférába injektált fényvisszaverő aeroszolokból, vagy parányi űreszközök hadából, esetleg mesterséges felhőkből. Ezek akár egy évtizeden belül megoldhatnák a problémát, a gyors hatás azonban szintén gondot okozhat, ezért a terület kutatói csak legvégső megoldásként vetnének be egy ilyen eszközt. A pajzsokat a hatalmas vulkánkitörések hűtő hatása inspirálta, ilyen esetekben szulfát részecskék lökődnek ki a sztratoszférába. A részecskék visszaverik a Nap sugárzását a világűrbe, csillapítva az üvegház hatást.

    A Nap-pajzs következményeit az amerikai Carnegie Intézet kutatója, Ken Caldeira és kanadai kollégája, a Concordia Egyetemen dolgozó Damon Matthews vette alaposabban szemügyre. Számítógépes modellekkel szimulálták egy esetleges pajzs hatását a Föld éghajlatára, feltételezve hogy az üvegházgázok kibocsátása a jelenlegihez hasonló ütemben folytatódik.

    A modellek egy fokozatosan felépített pajzzsal számoltak, az iparosodás előtti idők széndioxid szintjének megduplázódását pedig a 21. század végére tették, ekkor számításaik szerint a napsugárzás 8%-ának blokkolására lenne szükség. A kutatók megállapították, hogy a vulkánok által is bevetett kén-pajzs rendkívüli gyorsasággal érné el a kívánt hatást, egyetlen évtizeden belül visszaállítaná a hőmérséklet szintet a 20. század elején tapasztaltra.

    A probléma akkor kezdődik, ha a pajzsot nem sikerül megújítani. Egy kén-pajzsot folyamatosan kell tölteni, ha ez elmarad, akkor a Föld éghajlatára azonnal rázúdul az időközben felgyülemlett CO2 teljes üvegházhatása. Emellett a pajzs megszűnése, vagy jelentős csökkenése a növényeknél is nem kívánt hatásokat válthat ki.

    Egy Nap-pajzs nem feltétlenül érintené hátrányosan a növényvilág növekedését. Több bizonyíték is van, hogy a fentebb említett Pinatubo kitörés után a vegetáció jóval erőteljesebb fejlődésbe kezdett, a kén részecskék ugyanis megnövelték a szétszórt fény mennyiségét, így fokozódott a növények termelődése az árnyékos területeken is. Azonban ha a pajzs hirtelen eltűnne, vagy tételezzük fel, hogy egy kormány, vagy generáció váltás egyszer csak már nem is tartaná jó ötletnek a létét és megszüntetné, akkor a hirtelen melegedés hatására a növények kieresztenék a magukban eltárolt CO2 egy jelentős részét, ami tovább rontaná az amúgy sem rózsás helyzetet.

    Caldeira személy szerint ellenzi az ilyen jellegű terveket, mivel rendkívül magas a környezeti kockázatuk. Véleménye szerint hiba olyan komplex rendszerekkel játszadozni, melyek működését valójában alig ismerjük. Ugyanakkor rendkívül nagy a csábítás, hiszen a módszer maga pofonegyszerű és még olcsó is. A kén-pajzs felhúzása 100 millió dollárból megoldható, ami semmi azokhoz a 100 milliárdokhoz képest, melyek energiagazdálkodásunk megreformálásához kellenének. Ugyanakkor kénytelenek vagyunk komolyan mérlegelni a bevetésüket, hiszen ahogy azt már több tanulmány is kimutatta az utóbbi időben, bolygónk éghajlati rendszere fordulóponthoz érkezett.

    A témában legutóbb a NASA Űrtanulmányi Intézetének vezetője, James Hansen publikált június 1-én. Hansen szerint ha a felmelegedés tovább nő, akkor nagy valószínűséggel búcsút mondhatunk a sarkvidékek jégmezőinek, ez pedig egy olyan folyamat lenne, ami már visszafordíthatatlan, a következményei ellen pedig képtelenek lennénk védekezni. Ez az eshetőség már a pajzzsal szemben komoly ellenérzéseket tápláló Caldeirat is megingatná.

    Úgy véli, hogy ha a körülmények elkerülhetetlenné teszik a pajzs beüzemelését, akkor azt rendkívül körültekintő felméréseknek kell megelőzniük. Biztosnak kell lennünk abban, hogy nem csupán rövid távon javítunk a helyzeten, de a távoli jövőre nézve sem idézünk elő a most kialakulónál súlyosabb kataklizmát. Éppen ezért először a jelenleg kialakulóban levő globális felmelegedést kell behatóan megismernünk, milyen közel vagyunk a visszafordíthatatlan változásokhoz, mennyi időt venne igénybe az energiarendszerek átállítása. Ugyanilyen fontos lenne az éghajlat-manipulálás kimeneteleinek megismerése.


    2007. június 3.


    Egy kifosztott bolygón élünk

    Riasztó mértékben használjuk fel bolygónk ásványait - a New Scientist magazin azt igyekezett felmérni, hogy mi meddig állhat még rendelkezésünkre.

    Az évek múlásával lassan de biztosan fogyasztjuk el a világ egyik legdrágább és legritkább fémjét, a platinát, melynek nagy része a gépjárművek kipufogócsövein át távozik, hiszen az autók, teherautók és buszok katalizátorai mind platina felhasználásával készülnek. A fém visszanyerése igen nehéz feladat, mivel a járművek hatalmas területen terítik azt, a platinának pedig jelenleg nem létezik szintetikus alternatívája. A fém nem csupán a katalizátorok létfontosságú összetevője. Ugyanilyen fontos alkotóeleme a jövő szennyeződésmentes közlekedését képviselő üzemanyagcelláknak is. Ha a jelenleg világszerte futó 500 millió autó mindegyikét fel szeretnénk szerelni üzemanyagcellával, akkor 15 éven belül a Föld teljes platinakészlete kimerülne.

    Azonban nem csupán a platina csökken vészes ütemben, ugyanez a helyzet számos másik ritkaföldfémmel is. Ezek egyike az indium, ami példátlan mennyiségben fogy az utóbbi időben az LCD TV-k térnyerésével, illetve a tantalum, amit a kompakt elektronikai eszközökhöz használunk fel, vegyük csak a szinte évente cserélődő mobiltelefonokat. És azt ki tudja megmondani, hogy egy új nukleáris kor hajnalán meddig elegendőek uránium készleteink?

    De ne is rugaszkodjunk ilyen messzire, vegyünk szemügyre a fentieknél jóval gyakoribb elemeket, mint a cink, a réz, a nikkel vagy a foszfor, melyek szintén elfogyhatnak a nem túl távoli jövőben.

    A készletek fogyását kiszámítani korántsem egyszerű feladat, ez nagyban függ attól hogyan változnak, fejlődnek a rájuk épülő technikák. A rendelkezésre álló készletek kiszámítása sem kisebb feladat, különösen igaz ez a legértékesebb fémekre, melynek kitermelési mutatói a bányászati társaságok legféltettebb titkai közé tartoznak. A kormányok és akadémiák csak most kezdik felismerni a kibontakozó problémát, ezért a témában még nagyon kevés az értékelhető tanulmány.

    Armin Reller, a németországi Augsburg Egyetem anyagkémikusa munkatársaival azon kevesek közé tartoznak, akik már elég mélyen beleásták magukat a probléma vizsgálatába. Az ő becslésük szerint az indium készleteknek legjobb esetben még 10 évük van hátra, amit jól tükröz árának alakulása. 2003 januárjában kilónként 60 dollárt kértek érte, 2006 augusztusára az összeg 1000 dollárra kúszott fel. Az ilyen bizonytalanságok messze gyűrűző kérdéseket vetnek fel. Igen valószínűnek tűnik, hogy az álom, miszerint egy napon a világ összes lakosa elérheti a Nyugat által élvezett életszínvonalat soha nem válik valóra.

    Számos geológusok számítgatta már világszerte az új technológiák költségeit, tekintettel az általuk felhasznált anyagokra és terjedésük hatásait a fejlődő világra. Abban mindegyikük egyetért, hogy a populáció és az életszínvonal növekedése soha nem látott terheket ró a kizárólag a Föld által biztosított anyagokra, felvázolva, hogy több olyan technika is kialakulóban van, aminek a rendelkezésre álló erőforrásokat tekintve nincs jövőjük.

    Vegyük a galliumot, amiből az indiummal együtt indium gallium arzenid állítható elő. Ez a félvezető anyag a napcellák új generációinak lelkét képzi, melyek a hagyományosak hatékonyságának a kétszeresét ígérik. A rendelkezésre álló készletek mennyisége mindkét anyagból viták tárgyát képzi, a holland Leideni Egyetem nemrég napvilágot látott jelentése szerint a jelenlegi készletek "nem tesznek lehetővé lényeges hozzájárulást a cellákhoz". A kutatást vezető René Kleijn becslése szerint a fenti két anyag a jövőben szükséges napcellák kevesebb mint 1%-ához lenne elegendő.

    Felmérésükhöz a New Scientist munkatársai az Egyesült Államok Földtani Felügyeletének éves jelentéseihez, és az ENSZ globális populáció alakulásával kapcsolatos adataihoz fordultak, megbecsülve, hogy az életszínvonal növekedésével mennyi idejük van még a legfontosabb ásványoknak, feltételezve hogy a világ összes többi lakója egy átlag amerikai által felélt nyersanyagok felét használja el. A számítások elég durvák, nem veszik figyelembe az új technológiák megjelenésével megnövekvő igényeket, de így is több figyelmeztető konklúzió olvasható ki belőlük.

    Újrahasznosítás nélkül a tűzálló anyagoknál használt antimon 15, az ezüst 10, az indium kevesebb mint 5 év alatt fogyna el. Reller jóval finomabb elemzése szerint 2037-re éljük fel cink készleteinket, az indium és a processzorgyártásban egyre fontosabb hafnium 2017-re fogy el, míg a fényforrásoknál használt terbium 2012 előtt fut ki.

    Fém- és ásványéhségünk azonban nem feltétlenül nő korlátlanul. Amikor Tom Graedel és kollégái a Yale Egyetemen szemügyre vették bolygónk egyik leggyakoribb fémjének, a vasnak a kitermelési mutatóit, azok körülbelül 1980 óta nem mutattak növekedést. Graedel szerint ez a tendencia az összes többi fémre is igaz lehet, bár ez a jelenlegi felmérések alapján eléggé megkérdőjelezhető. A Greadel által tanulmányozott másik fém, a réz például egyáltalán nem akar egy adott szintre beállni, a 2006-os adatokból kiindulva 2100-ra a Föld már nem fogja tudni kielégíteni az igényeket. A megoldás a hulladék minimalizálása, ahol lehet helyettesítő anyagok alkalmazása, és az újrahasznosítás maximalizálása.

    A platina fogyását tanulmányozó Hazel Pritchard brit geológus munkatársával, Lynne Macaskie-val megállapították, hogy az útmeneti porban 1,5 ppm mennyiség található. A kutató páros egy bakteriális eljárás kifejlesztésén dolgozik, mellyel valamennyi visszanyerhető lenne a porból, illetve keresik azokat a városi lerakódási helyeket, ahol nagyobb koncentrációban megtalálhatnák a ritka fémet. A nagyvárosok sok más értékes fémet is rejtenek, melyek visszanyerése jó időre megoldást jelentene, tette hozzá Kleijn. A vízhálózatok rézcsöveinek műanyagra cserélése hatalmas mennyiségű rezet szabadítana fel más alkalmazások számára. Ugyanakkor a kimerültnek minősített bányák is tartogatnak még kis mennyiségben ásványokat, melyek kitermelése gazdaságosan megoldható, sőt a tengervízből is kinyerhetők bizonyos fémek. Kleijn szerint mindez energiaköltség kérdése, akár a Holdra is elmehetünk értékes anyagokért, a kérdés, hogy megéri-e?

    Amiben szinte minden kutató egyetért, hogy a legtöbb fém nem elegendő a modern, fejlett világ életminőségének fenntartásához a Föld összes embere számára a mai technológiákkal. Az erőforrások fogytával viszont gyarapodnak a konfliktusok. Az 1998 és 2002 között a Kongói Demokratikus Köztársaságban lezajlott polgárháború elsősorban az ország tantalum bányáiért folyt, melyek a legnagyobbak Afrikában. Véletlenül pont ekkor kezdett felívelni a mobiltelefonok csillaga, melyeknek a tantalum az egyik alapeleme. Hasonló feszültségek könnyedén kialakulhatnak más ritka fémek birtoklásáért is.

    A kínai kormány rengeteg pénzt fektet Afrika bányáiba, hogy kipótolja saját természetes fém készleteit, melyek nélkülözhetetlenek az ipari fejlődés fenntartásához. Emellett az USA is Kínától szerzi be ritkaföldfémeinek több mint 90%-át. Ha az ázsiai óriás vagy az afrikai bányák elvágnák az utánpótlást, az igen jelentős konfliktus forrást eredményezne, éppen ezért is kellene mihamarabb lépéseket tenni, sürget Reller és Graedel. Elsőként pontosan fel kell mérni a globális erőforrásokat és a fogyasztást. Ezután fel kell gyorsítani az újrahasznosítási programokat és ahol csak lehetséges ki kell váltani a ritka anyagokat elérhetőbbekkel. Mindezek nélkül nem is álmodhatunk olyan jövőről, ahol az emberiség egyenlő feltételek között élhet, hangoztatják a kutatók.

    Úgy tűnik, végre a kormányok is kezdik komolyan venni a problémát és a hónapban egy OECD munkacsoport ül össze, hogy megoldást találjon több kérdésre is.

    2007. április 27.

    A Naprendszer mozgása okozza a nagy kihalásokat?

    Amerikai kutatók szerint a földi fajok felemelkedését és hanyatlását részben naprendszerünk a galaxis korongján keresztülhaladó hullámzó mozgásai okozhatják.

    Két évvel ezelőtt a kaliforniai Berkeley Egyetemen megállapították, hogy a tengeri kövületek tanúsága szerint a biodiverzitás, azaz a bolygón élő különböző fajok száma 62 millió éves ciklusokban emelkedik és csökken. A Föld nagy tömeges kipusztulásaiból legalább kettő, a 250 millió évvel ezelőtti Permi-triász és a körülbelül 450 millió évvel ezelőtti Ordovicium-kori kihalás párhuzamba hozható a fenti ciklus csúcsaival, ami nem magyarázható az evolúciós elmélettel.

    A Kansas Egyetem kutatói szerint a kozmikus erők vezérlik a földi életet. Elméletüket azzal a ténnyel magyarázzák, mely szerint a csillagok nem fixek az űrben, időnként galaxisokon száguldanak át, vagy olyan kis távolságban tűnnek fel egymás közelében, ami elég egy rövid kozmikus randevúhoz. A Nap például folyamatosan köröz a Tejút középpontja körül, eltávolodva, majd újra megközelítve azt, miközben fel és le mozog a galaktikus síkon. Egy fel-le ciklus 64 millió évet vesz igénybe, ami hasonlít a biodiverzitási ciklushoz.

    A kansasi kutatók kaliforniai kollégáiktól függetlenül is megerősítették a biodiverzitási ciklust és felvázoltak egy újszerű mechanizmust, mely szerint mindezt a Nap galaktikus utazása okozza. A tudósok ismeretei szerint a Tejútra gravitációs vonzást gyakorol egy hatalmas galaxishalmaz, az 50 millió fényévnyire elhelyezkedő Virgo. Az Kansas Egyetem részéről Adrian Melott és Mikhail Medvedev spekulációja szerint, ahogy a Tejút halad a Virgo-halmaz felé egy lökéshullámot (bow shock) hoz létre maga előtt, hasonlót a szuperszonikus sugárhajtású gépek által keltetthez.

    "A Naprendszert egy lökéshullám övezi, ami jelentős mennyiségű kozmikus sugarat hoz létre, melyek elérik a Földet. Ilyen alapon miért ne lehetne a galaxisnak is egy lökéshulláma?" - teszi fel a kérdést Melott. A galaktikus lökéshullám csak a Tejút galaktikus síkjának északi oldalán van jelen, mivel ez az oldal néz a Virgo-halmaz irányába. A lökéshullám mögött túlhevült gáz és kozmikus sugarak áramlanak, amitől általában a galaxis mágneses mezeje megvédi naprendszerünket. 64 millió évente azonban a Naprendszer ciklikus utazásai következtében a galaktikus sík fölé emelkedünk. Ekkor kisebb a védelem és jóval nagyobb kozmikus sugárzás mennyiségnek vagyunk kitéve, vélik a kutatók.

    A sugárzás erősödése közvetlen és közvetett hatásokat gyakorol a földi organizmusokra. Megnő a genetikai mutációk aránya, melyek a DNS sérülések kijavításának képessége rovására mehetnek, különböző betegségekhez vezetve, mint a rák. A kozmikus sugárzás kapcsolatba hozható a felhőzet növekedésével, ami képes jégkorszakot zúdítani egy bolygóra, de kölcsönhatásba is léphet a légkör molekuláival, melyek ennek hatására az ózonréteget pusztító nitrogén-oxid termelésébe kezdenek, csökkentve a Nap káros ultraibolya sugárzása elleni védelmet.

    Richard Muller, a ciklust felfedező Berkeley kutatócsoport tagja szerint Melott és munkatársainak elmélete ésszerűnek hangzik. Hozzáteszi, hogy maguk is eljutottak addig, hogy a ciklust a galaktikus síkon való mozgással összekössék, arra azonban nem tudtak magyarázatot adni, miért térnek el a körülmények a sík északi és déli oldalán. "Ebben érték el az áttörést" - mondta Muller a SPACE.com-nak adott telefonos interjújában. "Olyasvalamivel álltak elő, amire mi nem gondoltunk. Örülök, hogy sikerült elérniük, gratulálok nekik"

    Richard Bambach, a Smithsoniain Természettörténeti Múzeum paleontológusa szintén örömét fejezte ki, hogy egy másik egyetemnek is sikerült megerősítenie az elméletet, azonban figyelmeztet, hogy a galaktikus hipotézis még kialakulásának kezdeti szakaszaiban tart. "Ez egy elsőlépéses hipotézis" - mondta. "Érdekes elképzelés, azonban még igen messze vagyunk attól, hogy megtudjuk, valóban ez áll-e a biodiverzitás változásai mögött"

    Mindenekelőtt a tudósoknak észlelniük kellene a galaxis északi részén feltételezett lökéshullámot, igaz hasonló lökéshullámokat már találtak más galaxisok körül. Legutóbb Philip Appleton a Caltech csillagásza fedezett fel egyet egy tőlünk 300 millió fényévnyire levő halmazban elhelyezkedő galaxisnál, ami a halmazhoz viszonyítva másodpercenként 990 kilométeres sebességgel halad. A Tejút ezzel szemben mindössze 200 km/s sebességgel araszol a Virgo felé, azaz ha létre is hoz egy lökéshullámot, akkor az jóval gyengébb lehet.



    Tisztelettel BST=TRIPAX 2007.06.18.