Mit szoktál rendszeresen nézni?
-
Cat #53 valaki küldje már el a fenébe őket, épp örültem hogy ők leálltak ezekkel a szarokkal, de most ujrakezdik :((
Nyerő 3 - új telefonos vetélkedő a VIASAT3-on a NetSize gyártásában
2004. július 12-én Nyerő 3 címmel új telefonos vetélkedő indul a VIASAT3 csatornán a NetSize gyártásában. A műsor munkanapokon reggel 7 és 8 óra között jelentkezik majd, és a fiatalabb korosztály, valamint a tévés játékok szerelmeseinek érdeklődésére számít. A vetélkedőn telefonon bejelentkező és a helyszínen a nézők soraiból kiválasztott játékosok vehetnek részt, akik egymással párba állítva versenyeznek az egymillió forintos fődíjért és értékes tárgynyereményekért. A párok nem egymás ellen, hanem egymást erősítve játszanak – nyereményük nagysága a tudás és a szerencse mellett nagyban függ attól, hogy mennyire tudnak egymással kooperálni.
„Az interaktív média népszerűsége hazánkban is egyre nő – a nézők ma már nem csak passzív befogadók, hanem az egyes műsorok aktív résztvevői, alakítói is kívánnak lenni” – mondta Neuman Péter, a NetSize magyarországi igazgatója. „A NetSize, amely a mobil üzleti és szórakoztató megoldások vezető cége Európában, a magyar piacon is jó üzleti lehetőséget lát az interaktív produkciók gyártásában.”
„A vetélkedők, quiz show-k az egyik legsikeresebb műfajnak számítanak a televíziózásban szerte a világon. Hiszünk abban, hogy az ilyen típusú műsorok nem csak a klasszikus kora délutáni, hanem a reggeli műsorsávban is megtalálják a VIASAT3 közönségét, a többségében városi, az átlagosnál nagyobb vásárlóerővel rendelkező fiatalokat. A műsor gyártásával a NetSize magyarországi irodáját bíztuk meg, bízva a cég Európa és a világ több országában szerzett tapasztalatában” – mondta Rényi Ádám, a Viasat3 PR-vezetője.
A Viasat3-ról
A VIASAT3 az MTG, Modern Times Group média csoport tagja, amely a világ egyik legdinamikusabban növekvő média vállalkozása. Az MTG 22 országban van jelen, és 17 televíziós csatornát működtet hét országban. A VIASAT3 Magyarország leggyorsabban növekvő csatornája.
A Netsize-ról
A NetSize Group a mobil üzleti és szórakoztató megoldások vezető cége Európában. Az 1998-ban alapított NetSize 200 szakembere több mint 500 vásárlót szolgál ki, és mobiltelefon-operátorokkal kötött bevétel-megosztási szerződései révén több mint 500 millió fizető vásárlót ér el. Ezt a nemzetközi keretrendszert lokalizált kereskedelmi, marketing, műszaki és jogi támogatás egészíti ki mind a 17 országban, ahol a NetSize jelen van.
A NetSize közvetlen hálózati csatlakozást biztosít számos különféle csatornán keresztül – például SMS, MMS és WAP segítségével. A NetSize segítségével a bevételek maximalizálását, a márka ismertségének javítását, az üzleti hatékonyság optimalizálását és nyilvános szolgáltatások kialakítását célzó vezeték nélküli szolgáltatások telepíthetők. A cég ezen felül értéknövelt mobil alkalmazások és tartalmak – például emblémák, képek, csengőhangok és Java-játékok – teljes választékát kínálja.
A NetSize a Deloitte 2003-as European Technology Fast 500 listájában az első helyezett volt Franciaországban, és harmadik Európában.
További információ: www.netsize.com
További információ:
Neuman Péter Rényi Ádám
igazgató PR-vezető
NetSize Magyarország VIASAT3
1138 Budapest, Váci út 140. 1139 Budapest, Váci út 99.
Tel: 06 1 239-0418 Tel: 887-4723
E-mail: [email protected] E-mail: [email protected]
Web: www.netsize.com Web: www.viasat.hu