Erotikus történetek
  • Wolfsnack
    #46
    egyedül ment a színházba, nem volt aki elkísérje, az előadás unalmas volt, nem is figyelt rá, ugyanis hatalmas szexuális erő vonta maga köré
    darab után várt, várt, a földet nézte, kicsit szégyellte magát azért amit tenni fog
    kiürült a nézőtér, eltűntek a színészek, csend lett
    ekkor elővett egy csokit, bounty volt, elképzelte amint a pálmafák alatt egy nyugágyban ül, érzékien ki be húzta a szájából az olvadó csokoládét
    amikor egy darab a combjára eset, elkezdte simogatni, finoman, lassan, izgatóan
    nem bírt egy helyben maradni, felállt és az előtte lévő üléshez dörgölte a combját,
    majd lassan felemelte a lábát, a tűsarkú cipőjét a háttámaszra helyezte, érzéssel többször végigsimogatta a combját egészen a lába hegyéig
    ekkor már nem bírt magával, a bugyijába kellett nyúlkálnia, erős késztetést érzet arra hogy csiklóját kényeztesse
    két újjal lehúzta a szűk fazonú csipkés bugyiját, egyenes lábbal a földig hajolt, rövid haja a szemébe lógott, bujaságot kifejezően megigazította
    majd a szék támlájára ült és lassan elkezdett előre-hátra mozogni, érezte hogy ez nagyon jó neki
    lenézett a földre és meglátott egy coca kólás üveget, azt a designos félét
    a támlára rakta, majd lassan ráülve a puncijába nyomta, közben nagyokat sóhajtott, hajába túrt
    egyre gyorsabban vonaglott le és fel, mintha csak egy pónin lovagolna, kéjes apró nyögések hagyták el vörös ajkát
    közben a vállpántot is finoman félretolta és mellét nagy körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdte, különösen kitérve a mellbimbókra
    percekig tartott ez a személytelen aktus, mikor zörgést hallott
    ekkor leült az egyik székre szendén nézett, egy takarító jött be
    lassan felkelt és mintha csak egy egyenes vonal mentén lépve, csípőjét érzékien ringatva kisétált a színházból,
    vágytól fűtötten leintett egy taxit és eltűnt az éjszakában




    kép nagyobb méretben