• Csesza
    #3244
    Udvarácz Ausztráliába távozhat

    Budapest, június 14., 9.00 Tizenhatodikáig tisztázódhat: ki megy, ki marad?


    A Ferencváros vezetői június 16-áig szeretnék tisztázni a játékosokkal, hogy ki megy, illetve ki marad a jövőben. Az mindenesetre kétségtelen, hogy még jó néhány kérdőjel adott, és többen úgy vélik: egy-két nap alatt nem tudnak meghozni ilyen fontos döntést.
    - Egyik kapusunk, Udvarácz Milán úgy tervezi, hogy visszatér Ausztráliába, ahol már korábban is megfordult - mondta Tepszics Ignác sportigazgató. - Ha ő távozik, már megvannak a pótlására azok a fiatalok, akik a jövőben bevetésre kerülhetnek. Közéjük tartozik az Angliából visszatérő Kemenes Szabolcs, valamint az U19-es korosztályból kiöregedő Beke Norbert.
    Dragan Vukmirral továbbra is tart az egyezkedés, igaz, a sportigazgató az elmúlt három napban nem tudott kapcsolatba lépni vele. Nem dőlt még el az sem, hogy Rósa Dénes marad-e a csapatnál, ő 16-ára ígért választ, akárcsak Thomas Sowunmi.
    A sportigazgató a kaposvári Oláh Lóránttal is folyamatosan tárgyal, de még nem jött létre a megegyezés. Ugyanakkor előrehaladott megbeszéléseket folytatnak a Kispestről menesztett Budovinszky Krisztiánnal. Hétfő délelőttre a válogatottat is megjárt Balogh Zoltán megkapta a szerződéstervezetét, és néhány múlva kell majd választ adnia arra, hogy elhagyja-e a Ferencvárost, vagy esetleg máshol
    folytatja.

    nb1.hu